Karácsony este volt. Odakint lágyan szállingózott a hó, az óriási fehérség lassan mindent betakart. A fák dideregtek a szél süvítésében amely hópelyheket fújt egy idősödő, őszhajú ember szemébe. A férfi erősen szorította magához átfagyott bunda kabátját, s próbált ellenállni a nagy hóvihar erejének, amely hirtelen felkapta a kalapját, és elrepítette. Az öregember riadtan fordult hátra, majd a kopott, fekete kalap után futott. Szerencséjére a kalap egy faágba ütközött, ezért sikerült elkapnia. Megrázta a hótól, majd visszatette a fejére, s tovább ballagott. Kezdett egyre jobban hullani, mikor a bácsi hazaért. Berontott háza ajtaján, majd az ajtó becsapódott mögötte. Felkapcsolta az égőket, majd jól megpakolta a kályhát farönkökkel. A tűz nagyott lobbant, s lassacskán kezdte átmelengetni az egész házat. Tündöklő fénye beragyogta a kicsiny szobát, melyen szívmelengető ének szállt keresztül. Odakint buzgón énekeltek a fiatalok az ajtó előtt. Az öreg ember kipillantott az ablakon a függöny mellől, majd ajtót nyitott.
-Oh nigh divine, oh night, when Christ was born. - dalolta kellemesen az ember füleibe néhány edzett hangocska, viszont Josht semmi sem lágyította meg. Az ének és a Karácsony jelentősége hidegen hagyták és csupán közömbös tekintetei látszottak, amint lenézően tekintettek le a kántáló fiatalokra, még Szent Este is. Az ajtó nyikorogva becsukódni hallatszott, majd az éneklő hangok csüggedten elhallgattak. A kántáló fiatalok csak egy csöppnyi szeretetet szerettek volna, de még ennyit se kaptak.
A hó most is épp úgy hullt, mint eddig, Josh pedig mogorván foglalt helyett kényelmes kanapéjában, és visszaemlékezett a régi szép időkre. Akkoriban is ugyanitt ült, ugyanekkor. Kerek tíz év telt el azóta, hogy egyszem szeretett lánya megszökött a hőn szeretett fiúval, pont Karácsony éjjel. Az idős férfi szeméből könnyek csordultak ki, amint fájó szívvel visszagondolt a sok teher és fájdalom érte lányára, akit már évek óta nem látott, és nem is hallott felőle. Ekkor kérdések sorai tevődtek fel benne. Miért pont az ő lánya? Miért azzal a fiúval? Miért hozott fájdalmat a Karácsony? Miért nem maradt vele? Miért nem hallgatott rá? Miért? Miért? Miért???
Nagy levegőt vett, majd hangosan kifújta. A szoba lassan felmelegedett, de egy parázs hirtelen kipattant a tűzből. Ekkor Joshnak eszébe jutott az utolsó olyan alkalom, amikor Julia még együtt táncolta körbe édesapjával a szobát. Minden Szent Este felállt a cipőjére, majd Josh keringőzött vele. Édesanyja mindig nevetve videózta le ezeket az alkalmakat, hogy az emlék mindörökké megmaradjon szeretett lányáról és férjéről, bármi is történjen. Szegény asszony, Isten nyugtassa, sohasem szólt semmi rosszat. Mindig csak azt szerette volna, hogy halála után a lánya élete jóra forduljon, és mindent megkapjon, amit szeretne. Tudta, hogy Josh gondot fog viselni Juliaról, de a lány csalódást okozott a férfinak.
Ezen az éjszakán már tíz év eltelt azóta, hogy Josh utoljára látta a lányát. Egy pillanat erejéig egy nagy üresség töltötte el a szívét, hiányzott a lánya, akinek az elmúlt években nem volt képes megbocsátani.
Mindezidő alatt, e nagy világnak egy másik oldalán egy asszony sietve várta, hogy véget érjen az ünnepi mise a templomban. Alig mondták ki az "Ámen"-t, Julia felállt a helyéről, majd családjával a kijárat velé vette az irányt. Az ajtóban megálltak a perselynél, az édesapa pedig száz dollárt nyomott fia kezébe, aki izgatottan próbálta beletenni a pénzt a perselybe. Mikor sikerült belehelyeznie, a kis Michael megfogta szülei kezét, majd az autóhoz érve beült a kocsiba. Átutazva a város másik végére, az autó leparkolt egy emeletes ház előtt. Julia előresietett, s átlépve a küszöböt berohant a konyhába becsomagolni a hosszú útra már előre elkészített ételt. A házban finom illat szállt szét, még ennél is jobb hangulatot varázsolva Karácsonykor.
-Michael, ne hozz magaddal minden játékot! - kiabált fel a földszintről egy mély hang.
-Oké apa, de ugye Stikli velem jöhet? - kérdezte a kisfiú szorosan magához ölelve a kis plüss-mosómedvét. Odalent Julia vidáman elmosolyodott, majd hangosan visszaválaszolt fiának:
-Persze, Stikli veled jöhet. - mondta, majd néhány pillanat elteltével ismét megszólalt:
-Siessetek fiúk, mert indulnunk kéne.
-Már megyünk is, drágám. - szólt David, majd lesietett a lépcsőn, kezében Michael csomagjaival. Kivitte a bőröndöket a többi cucchoz, majd sorra bepakolta őket a csomagtartóba. Julia épp ekkor zárta be a hatalmas ház ajtaját, majd beült férje mellé az autóba.
-Azt hiszem indulhatunk. - mondta David megigazítva a visszapillantó tükröt. Elindította a motrot, majd rátaposott a gázra. Julia és Michael mély álomba zuhantak, David pedig nyugodtan vezetett a sötét éjszakában.
Lassan kezdett hajnalodni, az égen megjelent a dicsőséges nap, sugarai pedig beragyogták az egész tájat.
-Kincsem, ébredj, megérkeztünk. - ébresztgette Michaelt édesanyja.
-Már itt is vagyunk? - kérdezte szemeit törölgetve és nagyokat nyújtózkodva a kisfiú.
-Igen, itt. Jól aludtál, fiam? - szólt David, hátrapillantva fiára.
-Igen. Képzeljétek, azt álmodtam, hogy a nagyapa felkap az ölébe és össze-vissza puszilgat. Aztán pedig te, anya, forrócsokit főzöl nekünk és együtt mesélünk mindenfélét egymásnak a karácsonyfa mellett üldögélve. - mesélte beleélve magát a történetbe Michael. David és Julia aggódva egymásra néztek, majd Michaelre, s egy pillanatra halványan elmosolyodtak.
-Anya. Szerinted a nagyapa szeret engem? - kérdezte kissé szomorúan Michael az ablakon keresztül bámészkodva. Julia megijedtén és meglepődött a fiú kérdésen, majd rövid gondolkozás után megfontoltan válaszolt:
-Hát persze, hogy szeret! Michael, hogy kérdezhetsz ilyeneket? - mondta az édesanya, majd előre fordult.
-Köszöntünk New RockFordban! - olvasta le a kis Michael a tábláról.
-Ugye nem felejtetted el, hogy mit kell mondanod? - kérdezte David a fiútól.
-Persze, hogy nem. - mondta a kisfiú, majd hátradőlt az ülésben. Néhány perc múlva az autó egy magas hótakaró befedte területre ért, ahol Juliaék megpillantottak egy kis faházikót. Julia halkan sírni kezdett. Fellobbantak benne gyerekkora emlékei, a sok szép mese, amit édesanyjától hallott, és az elbűvölő táncok édesapjával. Ekkor a kocsi megállt távol a háztól, Michael pedig kiszállt az autóból.
-Csak óvatosan! - szólt utána Julia. A fiú lassan haladt a térdig érő hóban, majd megérkezett a ház ajtajához. Még egyszer hátrapillantott, szemével megkereste a fák kzöött rejtőzködő autót, majd bekopogott. Néhány másodperc múlva az ajtó kinyílt, mögötte pedig egy öreg, magas, derék és fehér szakállas ember álldogált. Michael kissé megijedt, de rögtön megszólalt.
-Szia nagyapa. Tudod ki vagyok? - szólt szelíd hangon. Ekkor a mogorva képű ember hirtelen hangos sírásban tört ki, eldobta járóbotját, majd magasba emelte kisunokáját. Josh végre boldog volt. Tíz év után először. Tíz év elteltével most volt az első alkalom, hogy igazi, forró szeretet töltötte el egész bensőjét. Bevitte unokáját a házba, takarót terített a hátára és mindenféle süteménnyel kínálgatta, ami szem-szájnak csak kellemes. Forró teát tett elé, cukorral és citrommal ízesítve. Már alig győzte ölelgetni és csókolgatni az unokáját, aki tökéletesen hasonlított rá. Amint nézegette a fiút, rákérdezett néhány tudnivalóra.
-Mondd csak, Michael. Ugye így hívnak? - mondta Josh. -Hol van édesanyád? - kérdezte. Ekkor Michael széles mosollyal felpattant a kanapéról, s kirohant a házból. Josh megijedt, de mire az ajtóhoz ért, Michael már ott állt szüleivel az autó mellett. Josh meglátta lányát, akit először nem is ismert fel igazán. Julia sírni kezdett, az öregember kőszíve meglágyult, s egyszerre futni kezdtek egymás felé. A következő pillanatban egymás karjaiba borultak, erősen átölelték egymást, és örömkönnyekben úszva ki lehetett venni szemeikből, a "szeretlek" szót.
Éjszaka van. A kályha mellett egy boldog család melegszik a lángoló tűz előtt. Közöttük üldögél egy kisfiú is, kezében óvatosan tart egy csésze forrókakaót, amely gőzölög szerte a szobában.
-Nagyapa, tudod most mi jutott eszembe? - kérdezte Michael mosolyogva Julia ölében csücsülve.
-Mondd, fiam. - válaszolt Josh édesen fölnevetve.
-Isten is az Úr Jézust küldte el a világba, hogy közbenjárjon az emberekért. Jézus mi értünk jött a földre, Bethlehemben született. Pont úgy, mint én, ő is könyörgött szerettei bűneinek megbocsátásáért Istennél. Látod nagyapa? A Karácsony a béke, a megbocsátás és a szeretet ünnepe, és ez nem csak az első Karácsonykor volt így. - mondta okoskodva Michael.
-Jajj te! - mondta mosolyogva David, majd egy óriási puszit nyomott édes fia arcájára. Odakint sűrűn havazott, a szél kellemesen fújt. Az égen ekkor megjelent egy fényes csillag, s angyalok halk, gyönyörű szózata csendült fel a sötét éjszakában, békességet hozva az egész világra.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés