Csendesen üldögélek minden évben az ágyon,
Kicsiny szívemben csak egy ajándékra vágyom:
Édesanyám mosolyát valaha láthassam,
Jéghideg kezeit szerető'n megfoghassam.

Az fáj a legjobban, hogy nem törődik velem,
Minden nap újra kerülget a félelem.
Rettegek attól, hogy mikor üt meg újra,
És álmodozva várom, hogy nyíljanak ajkai kacajra.

Édesapám elhagyott, hiába várom
Pedig meg akartam keresni minden áron.
Éjszakákat bolyongtam odakint a sötétben,
Anyám pedig szenvedett a börtönben eközben.

Lezárták, mert drogozott, pedig számított nekem,
Én csak szebbé, jobbá akartam tenni az életem.
Mindig dolgoztatott, de én folyton csak tűrtem
Saját gondjaim és az ő terheit is cipeltem.

Most Istenem, tudom, hogy hallasz.
S bár tőlem soha nem szállt hozzád még panasz,
Ma mégis hozzád kiálltok, segítséget kérek
Addj számomra annyi jót, amennyit magam érek.

Tudom, hogy nem voltam jó, és, hogy nem érdemlem meg
De lásdd, most hozzád sóhajt egy ártatlan gyermek.
Magam sem tudom, hogy változik-e sorsom
Mind amellett, hogy ez imát elmondom.

Úgy hallottam ez nem más, mint a szeretet ünnepe,
Ragyogjon szerte szét a hitnek, reménynek fénye.
Karácsony közeledtével gyújts hát bennem hitet:
Szeretetre engem csak édesanyám késztet.