Hát igen, ronda vagyok.
Nem tehetek róla. Vagyis tehetek, mivel nem hinném, hogy télen csak véletlenül néztem ki normálisan. De most... most már tükörbe se merek nézni. És mégis, mégis itt álldogálok minden nap perceket. Hosszú percek telnek el azzal az életemből, hogy itt állok, és nézem magam. Nézem, hogy milyen kövér lettem. Már egy normális pólót sem vehetek fel. A fenekem.. valami borzalom. Hol szedtem fel ennyi kilót?! Fogalmam sincs. Bár, ha jobban belegondolok, anya az elmúlt időben túl sok sóst süt. Ha pedig meglátom, akkor nem tudok nemet mondani, aztán pedig megnézhetem magam. És nézem is. Látom, hogy kövér lettem. Semmi önbizalmam sincs. Nincs senki, aki tudna csak egy csöppnyit is belém önteni.
Na jó, ezen kívül nem jó a hajam. Mikor elmentem a fodrászhoz, valahogy nem így képzeltem el... Azt hittem, hogy csinosít majd, de tök más lett, mint ahogy az a fejemben megvalósult. Rövidebb lett a kelleténél, és ez a szín. Még nekem se tetszik. Ha nekem se tetszik, akkor őszintén, kinek fog?
Már egy hónapja nem vettem magamnak semmit. Se egy cipőt, se egy pólót, de még farmert sem. És ráadásul, anya mostanság nemis említette a vásárlást. Mivel most másra gyűjtök, nem engedhetem meg magamnak. Úgy tűnik, egyelőre azzal kellesz beérjem, ami van.
És még itt vannak ezek a pattanások is. Naponta ötször kenem magam, öt különböző krémmel. Egyik sem használ. Lehetetlen! Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? A Kata miért szebb, mint én? Miért? Nem csoda, ha a Gergő rám se néz...