X. fejezet

Lila álom

            -Nicolas?! – kérdeztem vissza kételkedve.

            Richard nem sokat beszélt róla, de annyit leszűrtem az egészből, hogy Nicolas vele mindig kedves volt, segített neki, úgy viselkedett, mintha az apja lenne. Másokkal távolságtartóbb volt, de nem kabzsi. Arról pedig, hogy valaha is rossz kapcsolatban lett volna Adriennenel, egyszer sem hallottam, pedig nyílván ő küldte rá azokat a vámpírokat Adriennere. Richard egy darabig szótlan volt, de azután is csak bólíntott.

            Lerogytam a kanapéra. Pár napja nyílván még azt mondtam volna, hogy ucu neki, ugorjunk neki Nicolasnak, ketten, vagy hárman Audreyval csak simán lenyomunk egy vámpír-fearsome hibridet, és mi leszünk a nap hősei. De most át kellett gondolnom a dolgokat, és hamar rájöttem, hogy egyedül nekimenni a férfinak kész öngyilkosság lenne. Így, Audrey kijelentése ellenére, miszerint szerinte Adrienne is benne van a dolgokban, azt mondtam, amit akkor egy épeszű ember is mondott volna.

            -Szólnunk kell Connornak és Adriennenek, csak ők segíthetnek – szólaltam meg hallkan, de mégis magabiztosan. Richard megadóan bólíntott, azonban szembetaláltam magam Audrey tagadó tekintetére, és egyszerre minden megvilágosodott. Elfelejtettem az épeszűségemet, és dühösen megszólaltam. – Nézz, ha az zavar, hogy megtámadtalak, hát sajnálom. De ettől függetlenül, nem kellene azt kitalálnod, hogy szerinted Adrienne Nicolas oldalán áll. Ezt mind, csak azért teszed, hogy ne nekem legyen igazam! – kaptam fel a vizet.

            -Hát ennyire vak vagy, kislány?! Azok a vámpírok azért keresték Adriennet, mert az a ribanc szokás szerint átvágta őket, csak kihasználta őket! Még szép, hogy végeznek akarnak vele. Nicolasnak semmi oka sincs arra, hogy megölesse Adirennet – válaszolt Audrey. Most először hallottam így beszélni. Nyoma sem volt annak a bőbeszédű, kissé idegesítő, de kedves nőnek. Egy szörnyeteggé változott.

            Egy pillanatra azt hittem, hogy nyomban megöl, de aztán csak fogta magát, és elmosolyodott. – Ne hidd, hogy minden körülötted forog. Most pedig, ha nem bánjátok – nézett körül már mosolyogva. – Hozok egy kis nyugtató teát.

            Dehogy bántuk. Richard ugyanúgy gondolkozott mint én, és amint Audrey kiment a konyhába, nyomunk veszett. Gyorsan elmondtam, hogy Adrienne és Connor nyílván még mindig a régi prophet házban vannak, és kutatnak. Rögtön elindultunk, ki a városból.

***

            A szobába érve észrevettük, hogy egy csomó lap kitépve hever az asztalakon. Nyílván azokon voltak olyan történetek, amikben a vámpírok gyengesége is le van írva. Azonban nyoma sem volt senkinek. Hallkan felsóhajtottam.

            -Elmentek – jelentettem ki gondolkozás nélkül. Nyílván nagyon sietős volt a dolguk, ha mindent otthagytak. Talán el is rabolták őket. Rögtön szólásra nyitottam a számat. – Lehet, hogy nem is önszántukból. Azok a vámpírok, megkereshették őket, és most talán már meg is haltak. És mi is követni fogjuk őket!

            -Talán csak valahol itt barangolnak. Az meg, hogy nem jöttek, mikor mi megérkeztünk. El vannak foglalva. Nézzünk körül, rendben? – kérdezett vissza, én pedig remegve bólíntottam.

            Kimentünk a könyvtárból, és eldöntöttük, hogy míg Richard a földszinten, én az emeleten fogom őket keresni. Felmentem a lépcsőn, aztán csak nyitottam be a szobákba, reménykedve, hogy valamelyikben ott találom őket, amint épp nézegetni valami könyvet, és  Adrienne gúnyosan elmondja, hogy mekkora idióták voltunk mi, hogy nem jöttünk rá, hogy Nicolas áll az egész mögött.

            Az egyik szobába benyitva eltört üveget láttam, mellettük egy kis lilás lével. Egyből arra gondoltam, hogy azokkal bizony elkábítottak őket. Az ajtó ott résnyire nyitva állt, és hallottam is hangokan onnan, de direkt nem fókuszáltam, mert arra gondoltam, minnél később leszek benne biztos, hogy abban a helységben meg vannak kötözve, annál jobb. Lassan megnyomtam az ajtót, de különös látvány fogadott.

            Az asztalon ülő félmeztelen Adrienne hevesen csókolgatja Connort, miközben gombolja ki annak az ingjét. Ledöbbentem.

            Adrienne szemszög

            Azután, hogy megittuk azokat a lila valamiket a szekrényből, amiket a prophetek csak lila álomként neveztek, meglehetősen megzavarodtam. Otthagytam a fenébe a könyveket, és Connor is csak nevetve mondta, hogy épp eleget találtunk, itt az ideje valami izgalmasabbat is csinálni. Úgy éreztem magam, mint egy drogos. Felmentem az emeletre, mert régen azt hallottam, hogy a prophetek anno ott tartották a lejárati időt nem ismerő nagyszerű italaikat. Meg is leltem a lila álmot, és miután még megittunk egy-egy üveggel, minden elsötétetedett.

            Hirtelen Connor ajkaira tapasztottam a szám, és betörtünk az egyik szobába, és valahogy megváltam a ruhámtól, amit csak nevetéssel díjaztam. Connor feldobott az ágyra, én pedig rögtön gomboltam ki az ingjét, mikor valaki benyitott, és hamarosan szembetaláltam magam Rose döbbent tekintettél.

            Rosalie szemszög

            -Szia, Rose, nem szállsz be? – kérdezte nevetve Adrienne, amit ebben a szituációban meg is értettem volna, ha a lány hangja nem lett volna teljesen őszinte, és teljesen komolyan gondolta, hogy csináljuk hármasban.

            Válaszoltam csak egy fejrázással fejeztem, mire Adrienne lebigyesztette az ajkait. – Akkor, sajnos egyedül kell élvezzem.

            Addigra Richard is megérkezett, és ő sem reagált másképp, mint én. Adrienne őt is megkérdezte, de nem járt jobban vele. Szerencsére most volt benne annyi tisztelet, hogy abban a pillanatban nem folytatta a dolgát, hanem inkább újra kérdezett.

            -Miért jöttetek? A szekrényben még van lila álom, nyugodtan igyatok meg belőle egy pohárkát, máris jobb lesz – mondta mosolyogva, de végül észrevette, hogy semmi tervek nincs ezzel kapcsolatban. – Valami baj van?

            -Van egy ötletünk, ki állhat a vámpírok bejövetele mögött – válaszolt Richard, mire bólogattam. Adrienne észrevette a helyzet komolyságát, és hamar felöltözött.

            -Hát akkor... – szólalt meg sóhajtva. – Te is jösz? – fordult vissza Connorhoz, akit láthatóan jobban kiütött az ital, mint Adriennet.

            -Nem, inkább megvárlak, miután megiszok még párat – mondta nevetve. Teljesen kifordult magából.

            -Inkább gyere. Beszélnünk kell egy nyugodtabb helyen – mondtam sóhajtva. – És tudjátok mit? Elmegyünk Audrey nyugtató teáját iszogatni.

            Connor csak vállat vont, Adrienne viszont még ennek is örült. Kérdőn ránéztem Richardra, de ő felmutatta a papírokat, amiket még Connorék szedtek össze. Reménykedtem benne, hogy jót hozunk, mert ha valami átkot sóztak ránk, nem lesz túl jó.

***

            Hamarosan odaértünk Audreyhoz, aki kicsit morcosan, de hozott nekünk nyugtató teát, Connoréknak pedig a híres kigyógyító-teájából járt. Vártunk egy kicsit, míg józanabbak lesznek, és hagytuk, hogy meséljék, milyen jó a hatása a lila álomnak. Egy órába telt, míg végül rájöttek, hogy mit csináltak, de mi rögtön elmondtuk nekik, mire jutottunk.

            -Megölöm Nicolast. Hát ezt érdemlem?! Kitépem a szívét, vagy máglyahalált hal, nekem aztán mindegy, csak jusson el a pokolig – mondta dühösen Connor.

            -Nem ölöd meg. Én ölöm meg! Engem üldözött! Mindjárt én fogom úgy üldözni! – mondta Adrienne. Érdeklődni kezdtünk az iránt, mi gyengíti le a vámpírokat.

            -Első elmélet. Kereszt, fokhagyma, szenteltvíz. Azt ajánlom, szóljunk valakinek, hogy fossza ki a templomokat. Mikor pedig Nicolas megérkezik, megfenyegetjük, hogy ha nem nyomja vissza a vámpírokat, megöljük. De én fenyegetem meg. Rólam azt hiszi, betartom az ígéretem, és felmentem. De megölöm – vont vállat Connor, mire elmosolyodtunk.

            -Fáj kimondanom, de... ügyesek voltatok – szólalt meg Adrienne. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés