IV. fejezet

Prophet

            Az utolsó mondat hallatára egyszerűen lefagytam. Valami tényleg Más volt. Először azt hittem, hogy ez csak amaitt van, hogy az Alvilágban vagyunk, de rá kellett jönnöm, hogy most az Alvilágban is valami Más volt. Valami nagyon erős és veszedelmes, aki képes elbánni mindenkivel, aki az útjába kerül.

            -Lezárták a kapukat, és?! Ennyivel maradunk, vagy mi? Nem maradhatunk itt, itt az Alvilágban! Kizárt dolog, hogy... Szóval ki tart velem? – kérdeztem, és magamban elhatároztam, hogy utánajárok ennek az egésznek.

            -Veled? – kérdezte nyeglén Adrienne, és végignézett rajtam.

            Valóban akadt pár kétségem afelől, hogy én fogom-e megmenteni a világot. A futárok nyílván erős fearomse-ok, hisz nem bízhatják az emberek akárkire az ételt, én pedig nem rég alakultam át. Viszont nem tudtam volna úgy sem nyugodtan aludni, muszáj volt megtudnom, hogy ki az, aki így tizedeli a fearsome-okat.

            -Velem – jelentettem ki. Adrienne nevetésben tört ki, Richard pedig úgy nézett rám, mintha szellem lennék .

            -Na én megmondom, hogy mit fogsz csinálni – mondta most már idegesebben Adrienne. – Visszamész Audrey-hez, és leülsz a seggedre, mert az a valami bármit is akar tenni velünk, nem fog kapni belőle.

            -Lehet, hogy le jön az alvilágba – mondtam magabiztosan.

            -Most akkor kamikaze vagy, vagy egyszerűen eledel az ismeretlen számára, hm? Amúgy is, arról senki sem mesélt neked, hogy az alvilágba csak is, és kizárólag fearsome-ok jöhetnek le – Adrienne egyre idegesebb lett. – Most pedig ha nem akarod, hogy a tűzzel együtt elégj, akkor gyorsan menj Audrey-hoz, rendben?!

            A helyemen maradtam. Tudtam, hogy nem lesz képes megölni. Nem is ölt meg, de megragadta a karomat, és ellenkezésem miatt egyszerűen kicsavarta azt, én pedig felnyögtem, mire ő egy lenéző pillantást vetett rám, és elkezdett ráncigálni. Hátranéztem Richardra, aki láthatóan nem törődött vele, hogy Adrienne erőszakkal kezdett cibálni, és az utcán sétáló embereket sem hatotta meg, még a segítségkérésem sem. Nyílvánvaló, szabályosan rettegtek Adrienne-től, amit nem is csodáltam, hisz lassan én is ezt tettem.

            Csengetés vagy kopogás nélkül szinte kitépte az ajtót, és bedobott a házba, ahol Audrey épp valamit ivott, és kissé meglepődve nézett minket. Adrienne már elengedett engem, de ettől függetlenül még figyelmeztette a házigazdát.

            -Ne engedd ki őt, akármennyire is könyörög, mert ha megteszed. Csak hátráltatná a munkálatot a kis kamikaze akcióival. Ha mégis meghallom, hogy az őröknél jár, kitekerem a nyakad. Ha arról van szó, ne félj erőszakhoz folyamodni, rendben? – monda Adrienne, mire Audrey csak megszeppenve bólíntott.

            Gyilkos pillantásokat vetettem Adrienne felé, de ő hamarosan már kiment a házból, és nem eshettem neki. Audrey láthatóan nem követte a másik jótanácsát, hanem mosolygott, és kedvesen megszólalt.

            -Kérsz egy kis teát? Ez olyan tea, mint amilyen étel az étel, amilyet mi eszünk – mondta mosolyogva, mire bólíntottam egyet, és hamarosan már a teát szürcsölgettem, aminek tényleg más íze volt, mint az emberi teának.

            Miután elfogasztottam a teát engedélyt kértem Audrey-tól, hogy felmenjek a szobámba, mert elég nyomasztónak éreztem a hangulatot. Mikor beértem a kis vackomba, rögtön tervezgetni kezdtem, hogy hogyan fogom hatástalani a házigazdát, mert ugyan nagyon kedves volt, úgy éreztem, hogy muszáj megtudnom az igazat, még ha abba bele is pusztulok – szó szerint.

***

            Adrienne szemszög

            Megkértem Richard-ot, hogy segítsen nekem, gondolván, ketten talán többre megyünk. Persze, hogy szívesebben mentem volna mással, de a sok haláleset miatt nem túl sok fearsome-nak van kedve most az alvilágba jönni, a fiú pedig pont jó volt arra, hogy ne egyedül nézzek át egy egész könyvtárt.

            -Hogy-hogy nem Connorral mész? – kezdett faggatózni Richard.

            -A felvilágon maradt, az emberek között – kezdtem nyeglén. Már elég régóta voltam itt, és eléggé idegesített az a tény, hogy most valaki az átjáróknál gyilkolászik. – Valakinek ott is kordában kell tartania a dolgokat, hát persze. Én meg maradjak itt, miközben egyre többen halnak meg, és mindjárt az én hibám is lesz.

            Richard nem válaszolt, csak hallkan felsóhajtott. Megértettem, hogy nem volt túl sok kedve most velem tartania, miután összehazudtam neki, de lusta voltam egy könyvtárkutatói reklámot létrehozni, így aztán maradt ő. A távolban lassan kirajzolódott a hatalmas ház, ami felé tartottunk sebesen.

            -Az mi? – kérdezte a fiú a házra mutatva. Elmosolyodtam. A kis tudatlanja.

            -A régi Prophet bírtok – mondtam unottan a helyi „őslakosság”-ra gondolva.

Nem volt túl sok hatalmuk, igazából csak átokféléket írtak, a jövőt, ahogy ők nevezték. Éltek olyanok is, aki kszerint a Prophetek csak úgy írtak, igazából rendes emberek voltak, és csak kitalálták az erejüket, de a legtöbben hittek bennük, és máig hisznek. Mivel elég sok átkot szórtak ránk, mivel zavarták, hogy mi is itt éltünk, az összest kiírtottuk, azóta élünk csak mi, fearsome-ok ezen a világon. Ez a hátránya annak, ha csak a jövőt tudod írni. Gyenge vagy. Gondoltam.

Richard bólíntott, majd hamarosan már az épület előtt álltunk, és utat engedett nekem. Az ajtón nem volt sem kilincs, sem semmi. Lassan megnyomtam, de erőlködnöm kellett ahhoz, hogy végül kinyíljon.

Egy hatalmas szoba tárult elénk, teli pókhálóval, rothadó fával, és csodálkoztam, hogy az épület még állt a lábán. Pár régi fotelféleség volt ott, amire én már biztos nem ültem volna le, egy asztal, ami már a földön volt, az ablaküvegek kitörve, és néhány ajtó sem volt a helyén. Mindig is szerettem a nagy pucct, és ez pont ellenemre volt.

            -A könyvtár merre van? – kérdezte Richard.

            -Valahol itt a földszinten. Még jó hogy, az emelet szerintem leszakadna alattunk, ha megbolygatnánk – mondtam.

            Lassan elindultunk, és nyitogatni kezdtük az ajtókat. Az egész ház olyan volt, mint egy labirintus, egyik szobából ki, a másikból be, és már megint ugyanott voltunk. Kezdtem elhinni, hogy ezek a Prophetek nem csak a jövőt írták, de varázsolni is tudtak. Végül, meghallottam Richard hangját.

            -Itt van! – ordított lelkendezve, én pedig pillanatok múltán már mellette voltam.

            A könyvtár olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Újkorában minden bizonnyal gyönyörű volt, de ma már néhány polca le is volt szakadva, és azok tartalma a földön porosodott. Richard felemelte az egyiket, majd sóhajtott egyet, mire kérdő tekintettel pillantottam rá.

            -Mi az? – kérdeztem furcsállva.

            -Ez az ő nyelvükön van írva. Veszett ügy. Minden bizonnyal nem csak ezt írták így, hanem az összest, hogy mi ne tudjuk megfejteni – mondta, mire én csak pimaszul elmosolyodtam.

            -Akkoriban mindenki jól járt ha értett a nyelvükön. Persze, hogy megtanultam. Nem olyan bonyolult, de most nem tanítom meg – mondtam mosolyogva, majd elvettem tőle. – Jövendőmondás a halottak számára... – olvastam hangosan. – Minket ez nem érdekel.

            -Ezek itt mind átkos könyvek? – kérdezte Richard.

            -Nos, igen – mondtam, miközben körbenéztem. – Mármint, ezen a polcon.

            -Adrienne, ez több száz könyv. Mennyi időbe fog telni, míg megkeressük azt az átkot, amit mi keresünk?! – kérdezte kissé idegesen.

            -Nos. Hosszú éjszakánk lesz. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés