II. fejezet
Az alvilág

            Richard értetlenül állt Rosalie előtt. Lassan közeledett felé, és rémülten rakta kezét a sebre, amely Rosalie nyakán volt, és úgy tűnt, egyre nagyobb és nagyobb lesz. Rémült, talán kissé sokkos állapotából az ajtó hirtelen becsapása zökkentette ki, ami őt is, és a lányt is megijesztette. Rose szólásra nyitott a száját, de a fiú tekintetéről leolvasta, hogy nem egy régi ismerős hagyta el most a házat.

            -Valaki bejött. És megakart ölni, Richard! – kiáltott fel Rosalie.

            -A futár már elment... Úgy értem, ő nem... – motyogott a fiú.

            -A futár? – kérdezte kissé zaklatottan Rosalie.

            -A kaja futár. Tudod, elég messze van az étel forrása, és mivel nem akarok veled rohanni, gondoltam, rendelek egy kicsit – mondta Richard.

            -Te, ide figyelj. Az egyik vámpíros történetben tudod, ugye, hogy a vámpírt be kell hívni, és tudja befolyásolni az álmokat... mi van, ha tényleg olyanok? Lehet, hogy a producer ismert egyet, és-és...- pánikolt Rosalie.

            -Nos, szerintem te egy olyan vámpíros történetet láttál, ami mostanában lett rendezve, ergo szerelmes, érzelgős vámpírokról szól, akik nem csinálnak ilyen csúnya dolgokat, ártatlan lányokkal. Szóval, feküdj vissza, biztos csak tépted a nyakadat, vagy tudom is én mi, annyira beleélted magad az álmodba. Amúgy vihar van, és nem szoktam bezárni az ajtót, biztos csak az csapkodja ott. Álmodjál szépeket, hallod, szépeket! – Richard próbálta humorosra fogni a figurát, de maga is tudta, hogy Rosalie-nak igaza van.

            Reggel Rosalie és Richard, a lány éjszakai rémálma ellenére is útnak indultak, gondolván, az este meséltek kissé felzaklatták Rosalie-t. Mire a Nap felkelt, ők már az erdőben voltak, és nézték, amint a sugarak néhány helyen bevilágítják az erdőt.

            -Tisztában vagy vele ugye, hogy ez az erdő nem nagyobb, mint a város? Csak leakartad rövidíteni az utat, vagy valami titkos alagút van itt? – kérdezte Rosalie.

            -Olyasmi... majd meglátod – mosolygott Richard.

            Rosalie sóhajtott egyet. Jobb szeretett volna most valami nyűzsgő nagyvárosban lenni, és messzire elkerülni a sikátorokat, vagy a sötét helyeket, mint az erdőt. Azonban Richard miatt, aki úgy fel volt dobva a kirándulás miatt, mint egy kis gyerek, nem akarta lefújni az egészet, és egy halvány mosolyt erőltetett az arcára, és próbált úgy tenni, mint akit elfogyta a kalandvágy.

            -Ajánlom, hogy ne valami rémísztő helyre vigyél el, mert ha egy kis mesétől is rémálmom lett, nem szeretném a gyönyörű örökkévalóságot azzal eltölteni, hogy sikítok, mert azt hiszem, valaki bújkál a sötétségben – mosolygott Rosalie, de mikor észrevette, hogy Richard vigyora eltűnt az arcáról, az övé is nyomban elbújt. – Hova megyünk? – kérdezte remegő hangon, és meg is állt, készen állva a visszafordulásra.

            -Nem lényeges... – válaszolt Richard.

            -Nem lényeges?! – háborodott fel Rosalie. – Bocsáss meg azért, mert nem vagyok te, de én nem akarok valami horrorfilmbe illő helyre menni kirándulni, mert azt beszéltük, hogy megpróbálunk legalább egy kicsit emberi életet élni.

            -Ha néztél már vámpíros filmet, akkor megnyugtathatlak, nem rémísztőbb annál.

            -Az erdő párszáz méter után véget ér, tehát hova akarsz vinni?!

            -Az alvilágra – mondta Richard.

            Rosalie sokkot kapott. Nem volt neki az, hogy álmában megharapta egy vámpír, és az megtörtént a valóságban is, de az állítólagos barátja még elakarja cipelni egy olyan helyre, aminek hatására még több ilyen álma lehet. Megállt, és rázta a fejét, jelezve, hogy ő nem megy sehova.

            -Rosalie, ne gyerekeskedj! Már nincs messze. Hidd el, jól fogod magad érezni. Nem olyan rémísztő, mint amilyennek hiszed. Nincsennek benne ördögök, csak olyanok, mint mi. Régen ez menedékhelynek szolgált, ugyanis csak fearsome-ok juthatnak ide.

            -Menedékhelynek kik elől? A vámpírok elől? – kérdezte hallkan Rosalie.

            -Nem. Nem csak  mi vagyunk természetfeletti lények. De hagyjuk. Nem szabad zavarni a lelkeket – Richard komolyan beszélt, és Rosalie inkább terelte a témát.

            -Ilyen járatok csak itt vannak, vagy minden erdőben? – kérdezte kíváncsian.

            -Minden erdőben. Na, már csak egy kicsi – mosolygott Richard.

            Rosalie egy halvány mosolyt erőltetett az arcára, és követte a fiút. Kissé lenyugodott, és reménykedett benne, hogy nem találkoznak össze vámpírokkal. Elvégre is, Richard szerint csak a fearsome-ok juthatnak be, tehát az alvilágban még nagyobb biztonságban lehetnek, mint az emberek világában.

            Pár perc séta alatt, mialatt egyik sem szólt semmit sem, Rosalie egy fényre lett figyelmes. Kérdően Richardra nézett, aki értette a lány kérdését, és bólíntott egyet.

            -Biztonságban leszünk ott? – kérdezte Rosalie.

            -Aránylag igen. Talán nagyobban, mint itt. Nyugi, nincs sok ellenségem. Lehet, hogy még Connort is megleljük – mosolygott Richard, Rosalie viszont nem örült túlságosan a hírnek.

            -Na, menjünk! Nem fogok itt ácsorogni, mikor mehetünk nyaralni egyet az alvilágba is, ha már az itteni életünk túl unalmas – mosolygott Rosalie. Elszállt belőle minden félelem, és helyettük kalandvágy ment.

            Richard is mosolygott, majd együtt beléptek  az Alvilágba. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés