XII. fejezet – Az utolsó telihold

            Akár egy lassított film. Angel testét elhagyta ereje, de a fájdalmat érezte. Képtelen volt akár egy apró mozdulatot tenni úgy, hogy ő akarta volna ezt. Teste irányítását átvette valami erős, amit ő képtelen volt legyőzni. Nem ismert szembeszállni az ismeretlen erővel. A hold ott teljes egészében ott volt, mintha az ég hirtelen megnyílt volna.  Csontjai ropogni kezdtek, és hamarosan természetellenes pózban feküdt.

            Megpróbált felülkerekedni az ismeretlen erőn, azonban semmi esélye sem volt. Ez itt nem a mese volt, ahol mindig a jó győz, ez itt a valóság volt, bármennyire is fájt neki. Mintha órák teltek volna el. Azonban mikor az órára pillantott, csalódnia kellett, alig tíz perce érzi ezt a kínt.

            Ekkor lépteket hallott. Vagy inkább látott. Érezte a fájdalmat, de mintha csak külső szemlélő lett volna. A léptek egyre hangosabbak, és hangosabbak lettek. Azonban a következő pillanatban már nem lehetett hallani a lépteket. Csak a szörnyű, fájdalmas ordítást, amiről még maga Angel sem tudta, hogy hogyan jött ki a száján. Az ajtó kinyílt. Chelsea lépett be rajta.

            Angel kérlelő szemekkel nézett a nőre. Nem tudott sokat mondani, de egy halk könyörgést két ordítási roham alatt hallani lehetett.

            -Csak szűntesd meg a fájdalmat – suttogta.

            Chelsea arcán egy pillanatra fel lehetett fedezni az emberiséget, azonban a következő pillanatban minden eltűnt. Angel ebben a pillanatban érezte biztosnak, hogy lelke és teste külön utakon járnak. Mintha négy szeme lett volna. Egyikkel Chelsea érzelemmentes tekintetét láthatta, a másikkal saját testét, amint az egyre inkább hasonlít egy szörnyére.

            Ekkor minden ruha leszakadt Angel testéről, s mindenét szőr fedte. Akár egy farkas, csak annál nagyobb, rémísztőbb, veszélyesebb. Sikítás hallatszott. Azonban ezt nem a szörny adta ki, nem is Angel, hanem maga a rettenthetetlen Chelsea.

            Angel hátralépett, azonban a következő pillanatban azt vette észre, hogy a lépcsőre lép. Pedig ott állt a fal. Csak lelke volt.  Most pedig mint Angel egy szörnyeteg üldözi Chelsea-t. Le kell, hogy győzze az ismeretlen erőt. Talán többé nem is fog testében élni, hanem csak egy rémült, zavarodott szellem marad meg belőle.

            Miközben ott szédelgett egy kocsi hangja hallatszott, majd a nappali ablakán bevilágított egy kis fény. A kocsi elnémult, majd újra léptek. A bejárati ajtó pedig kinyílt, s Hamilton, valamint Brandon, akik Chelsea nevét kiáltoztak. Angel pedig hiába kért segítséget, nem hallották meg.

*****

            Chelsea a késsel kalimpált, most először úgy, mint aki eddig sosem tartott kezében eredetileg evőeszköznek használt tárgyat. Mikor már azt hitte, sikeresen leszúrja a szörnyet, az hirtelen elfordította fejét, majd a késre harapott, s mint kutya a csontot, elropogatta, s lenyelte.

            Chelsea beleborzongott a látványba. Eddig sok mindent látott, s hallott, azonban ehhez foghatót még soha. Egy lény, melynek megölése képtelenség, akkora, mint egy nagyra nőtt oroszlán, fogai mint a kardfogú tigrisé, szőrzete pedig mint egy farkasé. Ez még nem is lett volna halálos, ha az illető állat – vagy inkább szörny – következetesen, megfontoltan cselekszik. Mikor Chelsea elhatározta, hogy megszerzi a halhatatlanságot jelentő szörny vérét, nem gondolta, hogy ilyen lényekkel kell szembeszállnia.

            Ekkor meghallotta Hamilton és Brandon hangját. Azonban egy pillanat tétovázás elég volt, hogy a szörny újra támadjon. Egy könnyed mozdulattal a földre terítette a rémült Chelsea-t, majd hatalmas erővel nyakába harapott. A lány sikítása pedig betöltötte az egész teret, s minden bizonnyal kilómétekre is elhallatszott.

            Holtan végezte volna, ha Hamilton be nem lép, nyomába Brandonnal. A kés pedig a szörnyeb landolt... volna. Az egy ezredmásodperc alatt már a szoba másik végében volt, így a fegyver Chelsea lábában landolt. Újabb ordítás hallatszott.

            Ekkor a szörny kirohant a szobából. Chelsea kitépte a kést a lábából, és mit sem törődve az eltűrhetetlen fájdalommal, a lény után, Hamilton és Brandon pedig követték őket. Azonban csak akkor értek le, mikor az ajtó bevágódott, a szörny pedig kirohant, egyenesen a távolba, a Senki földje felé.

            -Mi történt?! – ordított fel ijedten Chelsaa.

            -A Nelson-leszármazott ki tud menni úgy egy házból, ha oda varázslattal van bezárva, úgy, ha szörnnyé változik. Most tudtam meg – hadarta Hamilton.

            -De mire felkel a Nap a szörny meghal, és minden örökké elúszik. Meg kell őt állítanom! – pattant Chelsea.

            -Öngyilkos próbálkozás! – Hamilton le akarta beszélni erről Chelsea-t.

            -Az is, ha hagyom, hogy megöljenek! – mondta Chelsea, majd eltűnt a viharban – mert időközben szörnyű vihar keletkezett. Hamilton követte őt, Brandon szintúgy.

*****

            Angel jóval később ért le, mint Chelsea-ék. Követni szerette volna őket, hogy ő maga győzze le az ismeretlen erőt, azonban mikor kilépett volna az ajtón, meglepetés érte.

            Képtelen volt kijutni. Hiába próbált meg nekifutni, erősebben menni neki, lassabban, egész egyszerűen most is képtelenség volt. Akárcsak mikor még élt.

            -Segítség! Kérem, segítsenek! – tört ki belőle a sírás. Kevesebb, mint egy hónap alatt a dolgok úgy felhalmazódtak benne, hogy képtelen volt ezt kibírni. Véget szeretett volna vetni a fájdalomnak, a keserűségnek, a szomorúságnak, azonban képtelen volt.

            A földre rogyott, és a falnak dőlt. A könnyek gyorsan folytak le arcán, és pillanatok alatt szemei alatt karikák jelentek meg. Észrevette, hogy a könnyek nem érik el a földet, a levegőben eltűnnek. Lehet, már meghalt. A kimondhatatlan szenvedés tehát halál után is követi őt, eddig tökéletes életet élt, most pedig csak annak örülne, ha hirtelen minden megszűnne. Azonban hirtelen hangokat hallott.

            -Angel? Angel! Segíts! – hallotta az ismerős, női hangot. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés