Fearsome 2 – Harc az ismeretlen ellen

I. fejezet – A terv

Három hónap telt el azóta, hogy Rosalie és Richard sikeresen elmenekült Morgan haragja elől, és eddig békésen rótták az utat, s megpróbáltak úgy élni, ahogy a rendes emberek élnek, több-kevesebb sikerrel, hiszen szülők nélkül nem mehettek túl sokra, Rosalie anyjához pedig végképp nem mehettek vissza, hiszen a lányról köztudott volt, hogy néhány rendőrt lemészárolt, még most is körözték őt, így nem lehettek biztonságban a rendőrségtől sem.

-Mutassak egy régi helyet, ahova Nicolas régen vitt? – kérdezte Richard.

-Nem úgy volt, hogy rendes, emberi életet élünk. Úgy értem, ha most száz éves kriptákba megyünk kirándulni, Hawaii helyett, az már nem túl emberi – mondta Rosalie, majd durcásan megfordult a kanapén, de maga is elmosolyodott. – Apropó, Nicolas. Máig nem tudjuk, hogy mégis hova menekült, miután majdnem megölt?

-Nem. Még azt sem tudom, hogy hogyan éltük túl az egészet. Azt sem engedted, hogy megérdeklődjem Adriennetől. Bár az tény, hogy nem szívesen váltok vele akár egy szót is, miután hazugságokkal tömte tele a fejed – mosolygott Richard.

Rosalie bólíntott. Felállt a kanapéról, majd a hűtő felé indult, s kinyitotta azt. Fintorogva elhúzta a száját. Az az egyik rossz a fearsome-létbe, aki emberi életet akar folytatni, hogy soha nem ehet olyat, amilyet más. E helyett valami egészen különlegeset kell egyen, aminek forrását Richard sosem árulja el.

-Mond csak, ha esetleg a sors úgy hozná, hogy valaki kinyír téged, akkor én éhenvesznék? Úgy értem, miért nem lehet elmondani, hogy honnan hozod az ételt... – mondta.

-Azt akarod, hogy meghaljak? Különben, ha elmegyünk abba a „száz éves kriptába” üdülni, egy úttal megmutathatok neked egy beszerzőhelyet is, ha már ennyire kíváncsi erre őnagysága – mosolygott Richard.

Rosalie megadta magát, és tudatán kívűl arra is kíváncsi volt, hogy mi volt „Richard gyermekkori játszótere”, mert minden bizonnyal nem egy száz éves kriptáról volt szó.

Kivett egy doboz ételt, majd elhelyezkedett az egyik széken, és elkapta az asztalon heverő villát, majd letépte a doboz fedelét, majd lassan elkezdte habzsolni az ételt.

-Miért rakják dobozokba? – kérdezte furcsállva.

-Különleges szaga van, és ha átvonulsz vele a fél világon, emberek halnak meg körülötted. Az emberek nem kedvelik a szagát, kifejezetten irritálja a szaga az emberek orrát, nem értem miért – vont vállatt Richard.

Rosalie vállat vont. Mégsem akart túlzásba belebonyolódni a részletekbe. Van jobb dolgom is – nyugtázta, bár azt nem tudta volna megmondnai, hogy mégis micsoda.

Csönd honolt a szobában. Richard maga elé bámult, Rosalie pedig roboti mozdulatokkal tömte magába az ételt. A csend nyomasztó kezdett lenni.Végül a lány döntött úgy, hogy ideje megtörni a sírri csendet, és szóra nyitotta a száját.

-Mikor indulunk? – kérdezte mosolyogva.

-Holnap reggel. Hosszú az út odáig, estére érünk majd csak oda. Nincs kedvem sötétben barangolni. Nagy az esély, hogy összetalálkozunk egy nem várt személlyel, aki csak éjszaka tud járni – mondta Richard.

Rosalie érdeklődően felugrott az asztalról, a maradékot a hűtőbe rakta, és kíváncsian Richard-ra pillantott, nem kellett megkérdeznie, hogy milyen éjszakai lényekről beszél Richard, a fiú egyből megértette, mit akar megtudni Rosalie.

-Csak mítosz. Semmi valóság – mosolygott Richard.

-Mégis mi? – kíváncsiskodott Rosalie.

-Rengeteg feljegyzés készült olyan lényekről, melyek csak éjszaka képesek járni. A nap elégeti tesüket, ha akár egy pillanatra is kilépnek. Létfentartásukhoz mások halála szükségek. Vámpírok – mondta Richard, majd rövid szünetet tartott. – De nem léteznek. A fearsome kultúrákban is csak akkora szerepük van, mint az emberékben. Nálunk is vannak fanatikusok, akik szerint léteznek, és szerintük akár egy képes lenne elintézni egy egész sereg fearsomet, akkor erejük van, mint a halottaknka, és azért szükséges más vére, mert már halottak, s ha nem jutnak vérhez, kiszáradnak. De amint mondtam, ez mind csak mítosz, nincs bizonyíték arra, hogy léteznek.

-De arra sem, hogy nem léteznek – mondta ijeten Rosalie.

-Tudod, ilyen alapon a fogtündér is létezik – mondta Richard.

Rosalie sóhajtott egyet. Tényleg nem kéne elhigyjen minden történetet, de miután rájött, hogy léteznek halhatatlanok, már az sem volt számára kizárt, hogy élőhalottak is létezzenek.

Mivel már késő este volt, éjfél is elmúlt, Rosalie úgy döntött, hogy lefekszik, annak ellenére is, hogy Richardnak még esze ágában sem volt. Bement a szobájába, majd lehuppant az ágyába.

Hirtelen minden ereje elment. Egyik pillanatban még mintha ember lett volna, a másik pillanatban akár egy halott. Teste megadta magát, s az ágyra zuhant, majd a következő pillanatban minden elsötétült.

Egy sikátorban volt. Ez más, mint a többi álom – gondolta. Próbálta keresni a világosságot, azonban nem járt sikerrel. Egy régi kerítésnek támaszkodott, és próbált mély levegőket venni. Sosem érzett pánikroham kapta el.

Ekkor hangokat hallott. Sikítás, szörnyű, rémísztő, magas hang. Majd léptek. Egy árny kezdett kirajzolódni a sötétben. Fiatal, húszas évei elején járó nőt vett észre, aki gyorsan szedte a lépteit. Majd valaki, természetfeletti gyorsasággal követte az áldozatot.

Majd egy hangos sikítás hallatszott, mely elhallatszott a legközelebbi lakott területhez, akármennyire is messze lehetett az. A véres lassan csepegett ki a lány nyakán keresztül. A következő pillanatban holtan esett össze. Rosalie csak ott állt, tehetetlenül, rémülten, gyengének érezve magát.

Egy férfi... bőre fehér volt, fekete haja, fekete nadrág, köpeny, ajkain vér csordult. Rosalie felsikoltott.

-Helló, kedves – mosolygott a férfi, majd a lányhoz lépett. Rosalie képtelen volt reagálni. Csak sikított torka szakadtából. Majd érezte, amint a hegyes fogak a nyakában lévő erek közül kiválasztalanak egyet, s hatalmas fájdalmat kezdett érezni .

Nem tudta megállítani a sikítást, bár észrevette, hogy már saját ágyában fekszik. Rosalie a nyakához kapott. Ujjai az eleven ereket érintették, és most azokra folyt gyorsan a vér. Léptek hallatszottak, majd mielőtt az ajtó kinyílt volna, valaki megszólalt.

-Jól vagy? – kérdezte rémülten Richard.

-Nem – jött a válasz alig hallhatóan. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés