VII. fejezet

Igazság

            Órákig a szobámban ültem, és vártam a semmit. Talán azt, hogy lenyugodjak, hogy ezt az egészet emésszem meg. Az egész lehetetlenségnek tűnt.  Valamiért nem akartam elhinni. Közben még próbáltam, hogy ne érezzem azt a hatalmas fájdalmat, mert Chelsea nem épp simogatta meg a hátamat. Majd, mintha valaki rámparancsolt volna, felpattantam az ágyamról, abbahagytam az önsajnáltatást, és kimentem a hatalmas szobából, majd egyenesen le a lépcsőn.

            Arra vártam, hogy mikor leérek az fogad, hogy Chelsea a kanapén üldögél és valamilyen italt szürgölcset. Azonban csak hűlt helyét láttam. Eltűnt. Persze ez igazából nem volt meglepő, de mégis. Eddig ahányszor önszántamból lejöttem mindig a kanapén ült, viszont most nem volt a helyén. Vállat vontam, majd mentem vissza.

            Mikor felértem az emeletre hangokat hallottam, amik a második emeletről jöttek. Mély levegőt vettem, majd tettem egy lépést a rozoga lépcsőn, majd egyre gyorsabban, míg végül fent találtam magam. Feltételeztem, hogy régen ez is olyan állapotban volt, mint az első emelet, azonban ez lényegesen jobban el volt hanyagolva.

**********

            -Örülök, hogy elfogadta a meghívásunkat, Ms. Leavod. Valamint az, hogy bátyja is idejött. Remélem, sokáig fog maradni, és a fiam kedves lesz magával – szólt Mrs. Nelson.

            Chelsea egy mosolyt erőltetett az arcára, majd követte Mrs. Nelsont, aki megmutatta neki a szobáját. Az önzetlen nő férje sosem szerette, hogy felesége minden idegennel kedves, illetve hogy hiába tartott minden munkást, rendszerint a nő szerette végezni a munkát. Bár néha ennek örülni kellett volna, egy Nelsonnak sosem biztonságos a túl keves lakótárs, és Mr. Nelson néha el is akarta volna zavarni feleségét.

            Mrs. Nelson a második emeletig ment a lánnyal. Ott a lépcső  nem folytatódott tovább, és lassan elindult a folyosón. Az egyik ajtón benyitott, majd egy hatalmas, gyönyörű szobába terelte a fiatalnak hitt nőt.

            -Ez lesz a szobája, remélem, megelégszik vele. Cody szobája a szomszédban van, illetve engem is bármikor hívhat -  mondta a nő.

            -Köszönönöm, Mrs. Nelson – mosolygott Chelsea.

            Az idősebb nő kiment a szobából, majd egy cseléd jött be a szobába, aki segített Chelsea-nek kipakolni, miközben a lány azon gondolkozott, hogyan érhetné el célját.

**********

            Miközben Chelsea a régi szobájában a naplót olvasta – mert számára a naplóírás mindig is fontos volt – hallotta, amint valaki a szoba felé igyekezik. Lassan lerakta a több, mint száz éves naplót, felállt, s lassan az ajtó felé igyekezett. Hamarosan belépett azon Angel.

            -Mit akarsz?  - kérdezte Chelsea, mint akit mit sem érdekel a lány sorsa.

            -Ha már ilyen szépen kiteregetted az életed, elmondhatnád, hogy mégis mit akarsz velünk, Nelsonokkal. Nagy hasznomra lenne  - erősködödött Angel.

            -Nekem viszont nem – válaszolt egyhangúan Chelsea.

            -Sokat segítettél, köszönöm – mondta dühösen Angel.

            -Szívesen. Ha megtennéd, most magamra hagynál? – kérdezte kedveskedve Chelsea.

            -Nem – ment bele a játékba Angel.

            Chelsea a lány előtt termett, majd a következő pillanatban a falhoz szorította úgy, hogy Angel alig kapott levegőt. Kinyitotta a régi ajtót, majd szó szerint kihajította az ajtón a lányt, és be is zárta azt, majd visszaült.

**********

            Chelsea mosolyogva ült le a széles ágyra, és örült, hogy végre közelebb került ahhoz, hogy sikeresen végrahajtsa tervét. Miközben elővette a naplót az ajtó kinyílt. Hamilton lépett be rajta, majd a férfi be is zárta maga mögött az ajtót.

            -Szokatlan nekem ez a Leavold név – mondta Hamilton.

            Chelsea még mindig mosollyal az arcán vállat vont. Felállt az ágyról, és lassan szétnézett a szobában. Az ablak felé igyekezett, és kitekintett a távolba.

            -Nekem is szokatlan, hogy van egy testvérem, aki él. De. Ezt az apróságot tényleg megteheted értem. Mindketten ugyanazzal a szándékkal jöttünk ide. Nincs igazam, Hamilton? – kérdezte Chelsea, hangjában volt némi kételkedés.

            Hamilton bólíntott, majd lassan ő is az ablaknál volt, és kitekintett a távolba. Még minden olyan friss volt. A ház csak pár éve lett építve, a régen termőföldként használt tér csak tavaly lett parkosítva, és most Mr. Nelson büszkén sétálgatott néhány ismeretlennel a gyönyörű zöldövezetben. Tekintete Chelsea-re és Hamilton-ra szegeződött, akik nyugodtan néztek ki az ablakon. Mikor a lány meglátta, kit figyel a férfi, ravasz mosoly lett látható arcán.

            -Kicsit veszélyes a dolog, azért ezt nem gondolod? – kérdezte Hamilton.

            -Ne gyerekeskedj. A terv egyszerű. A gyémánt megvan, és már csak várnunk kell a következő teliholdra. Mi ebben a veszélyes, drágám? – mosolygott Chelsea.

            -A telihold. Nem biztos, hogy a nap az éjszaka után az élő testedet világítja meg, és nem lesz hamuból hamu – szólt Hamilton.

            -Hmm... Akkor az egyetlen megoldás az lehetne, hogy kitéped a szíved a helyéről. Ha csak nem akarsz szégyenletes halált halni mindenki előtt – erősködött Chelsea.

            Hamilton a szemébe nézett, majd eltűnt a lány mellől, a következő pillanatban pedig az ajtó csapódott be. Chelsea érhetetlenül nézett az ajtóra, majd vállat vont, és visszament az ágyhoz.

**********

            Angel lassan sétált be a szobájába. Fáradtan, nyűgösen, túlterhelten. Biztos volt abban, hogy a dolgok nem fognak jól végződni. Chelsea-nek nem áll szándékában elmondani, hogy mégis mit akar tenni vele. E mellett még azon nem is gondolkozott, hogy mégis mi van Lorainne-nel. Nem a kedvenc nagynénéje, de mégis csak eltűnt. A szülei pedig tegnapelőtt haltak meg, ő pedig már úgy érezte, hogy kisebb gondja is nagyobb annál. Nem akart még meghalni. Más talán már kimerült volna, de ő igenis valamikor még élni akarja az életét. Úgy, mint bárki más ezen a világon. Úgy, hogy sem Avenger, sem valami egészen más gyilkos pszhipata.

            Végül nem tudta tovább visszatartani könnyeit. Erősnek próbált mutatkozni, de ő tudta jól, hogy igazából gyenge. Sírni kezdett, majd a sírásból majdnem fuldoklás lett, alig tudott levegőt venni. Mikor pedig kellően megnyugodott mit sem törődve azzal, hogy épp akkor sütött hét ágra a nap, ő elaludt, miközben testét a nap forró sugarai melegítették.

**********

            Chelsea mély levegőt vett, majd a régi polcra rakta a naplót. Sikerült előidéznie a régmúlt képeit. Nem érdekelte más. Csak az, hogy ő, és még az egyetlen élőlény, aki iránt valamit is érez, Hamilton élve maradjon, nem érdekelte, hogy hány ember életébe fog kerülni akciója. Csak egy dolog foglalkoztatta: menekülés a halál elől. Mert lassan a lelkek rátalálnak, és akkor már nem lesz esélye menekülésre, tudta, hogy akkor olyan halál fog rá várni, mint amit más senki sem halt. Menekülnie kellett, legyen szó bárki haláláról. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés