IV. Fejezet

Különös ebéd

            Vagy egy órája voltam új otthonomban, s épp pakoltam be a dolgokat a megfelelő helyre. Folyamatosan csak csodálkoztam, hogy mennyi hely van ebben a hatalmas szobában. Bár az tény és való, hogy a bútorok igencsak régiek, de valahogy már ez sem zavart. Viszont az még mindig nem fért a fejembe, mégpedig Lorainne viselkedése. Gyalram látogatott hozzánk, azonban sosem volt jó vége, mindig csak lustálkodott. Most meg itt szorgoskodik.

            -Angel! Kész az ebéd! – na ettől már tényleg rámjött a röhögőgörcs. Valahogy képtelen voltam elképzelni, ahogy a konyhában szorgoskodik, és süti nekem az ételt. Bár volt egy halvány sejtésem, miszerint valahonnan rendelte az ebédet.

            Viszont mikor leértem az ebédlőbe – ami ugyan nem volt akkora, mint a nappali, de mégsem az a szokványos icipici kis nagyvárosi ebédlő -, igencsak nagy meglepetés tárult elém. Lorainne épp lerakta a frissen készült levest, és még a krumplipürével illetve a sülthússal még kicsit bajlódott, de hamarosan az is kész lett.

            -Te csináltad? – kérdeztem furcsállva.

            -Én. Ki más? – kérdezett vissza, mire vállat vontam.

            Nem szerettem volna fírtatni az egészet, így raktam magamnak egy keveset a húslevesből, és lassan kanalazni kezdtem. Egy újabb meglepetés. Ehető volt az étel, sőt, kifejezetten finom. Persze nem tökéletes, de ezt az egyet el kellett, hogy nézzem. Lorainne ott mosolygott, majd magának is tett, s hamarosan végeztünk a levessel, s hozta a második fogást, ami krumplipüré volt sült csirkehússal. Lerakta, majd mindketten vettünk.

            -Miattam nem kell megváltoznod – mondtam hallkan, mert nem voltam vak, s észrevettem, hogy hirtelen hatalmas változáson ment keresztül. Felpattant.

            -Kedves Angel! Miből gondolod, hogy miattad változtam meg?! Miért hiszed azt, hogy minden, amit  az emberek csinálnak, miattad van, mindig? Igen. Miattad tényleg nem érdemes megváltoznom, mert ha én meg is változom, te ugyanolyan elkényesztett lány leszel, amilyeneket én szívből utálok! – ordított vissza a tőle szokott hangon.

            Nem akartam visszaszólni neki, hogy ezen bizony tényleg nem kéne kiakadnia, de gondoltam, hogy ezt is ellenem fordítja. Szóval ezzel fogja eltölteni a békés napjait, miközben az apám pénzt élvezi, hogy engem idegesítsen?! Elhatároztam, hogy ezt nem fogom engedni. Mielőtt én szólalhattam volna meg, ő szólalt meg.

            -Vágok egy kis paradicsomot – jelentette ki.

            -Hagyjad, majd én – mondtam, hogy aztán ne legyen az, hogy mindent megcsinál helyettem. Mikor felálltam hallottam, amint még ehhez is rosszindulatúan hozzászól.

            -Ne nyalizz... – mondta.

            Úgy tettem, mintha egyik fülemen be, a másikon kiment volna. De ez nem így volt. Kivettem a hűtőből a paradicsomot, és lassan a pulthoz lépdeltem, majd leraktam a paradicsomot, és elővettem egy kést, majd szeletekre kezdtem vágni a vágódeszkát. Azonban az én bámulatos ügyetlenségemnek köszönhetően, egy „remek” mozdulattal sikerült elvágnum a kezemet. Nem volt súlyos, de a vér azért elkezdett folyni a késen, és a paradicsomon is talált magának helyet.

            -Hozok kötszert – szólt rögtön Lorainne, pedig eddig azt hittem, hogy nem lehet látni az asztaltól mit ügyetlenkedek ott, és még fel sem szisszentem, hogy ettől higyje azt. Felállt az asztaltól, de mielőtt elment volna azért ehhez is odaszólt – Ha már Thomas nem tanított meg téged paradicsomot vágni...

            Ettől kicsit kiakadtam. Nem a jelentőssége miatt, hanem hogy pont a halott apámat szídja. Tudtam, ha lenne benne egy csepp jóérzés nem tapintott volna rá a leggyengébb pontomra, de biztos voltam abban, hogy szándékosan csinálta ezt. Arcomon egy könycsepp folyt végig, de gyorsan letöröltem, hogy ezzel ne legyen semmi kritikája.

            Csapódást hallottam. Viszont nem fentről jött, ahol a fürdő volt, hanem lentről. Lassan a hang irányába indultam. Léptek, különös hangok, és teljesen megijedtem, a hideg rázott, és már majdnem ott voltam, hogy sikítok egy jót. Csak futottam a hang irányába, majd hamarosan a nappaliban találtam magam, s fülelni kezdtem. Egy ajtót véltem felfedezni, ahonnan a hangok jöttek.

            Próbáltam kinyitni, de mintha valamivel meg lett volna támasztva. Kinyílt, én pedig kishíján elestem. Közben ügyesen hagytam magam mögött a vérnyomokat, de próbáltam elállítani a vérzést. Mikor idejutottam ismét láttam egy ajtót, illetve egy folyosót. Mivel a hangok a folyosó felől jöttek, így természetesen odamentem. Hosszú folyosó volt, majd hamarosan egy régi kapuval találtam magam szembe. Már kissé soknak gondolkoztam ezeket a bejáratokat, de szerecsére a kaput könnyedén kitudtam nyitni. Tettem néhány lépést le a lépcsőn, majd egy pincében találtam magam.

            Ekkor egy sárga szempárral találkoztam. Rámjött a sikítás, de nem tudtam hangokat kiadni. A szempár össze-vissza kalandozott, hamarosan pedig majdnem elszédültem, de azért a földre sikeresen leestem. Valami kinyílt, majd ordítás, aztán egy test esett a pincébe. Most pedig tényleg sikítani tudtam. A sárga szempár elfutott, majd még hallottam, ahogy becsapódik a pinceajtó, de aztán minden hang eltompult.

            A testhez rohantam. Nincs pulzus, kitört nyak. Deja vu érzésem volt. Mintha apám lett volna. Még a mérete is olyan volt. De amikor jobban megnéztem láttam, hogy mégsem ugyanolyanok. De ez nem változtatott azon a tényen, hogy egy holttest zuhant be a pincébe, amit nagynéném nem említett valamiért.

            -Angel! – hallottam egy hangot, majd lépteket, aztán megláttam Lorainne-t. – Mit keresel itt? Nem kéne itt járnod.

            -Hangokat hallottam innen. Aztán bezuhant egy holttest. És... és... – mondtam, aztán sírni kezdtem.

            Lorainne csöppet sem együttérző módon a holttesthez közeledett, majd megállapította, hogy minden bizonnyal egy hajléktalanról van szó. Mikor rámnézett, és megfordult, mintha nem őt láttam volna. Mintha egy teljesen más nő lett volna ott. Zöld szemekkel, sötét, fekete, hosszú hajjal, és magasabb is volt. Aztán megfordult, s mikor visszafordult, már ismét őt láttam.

            Ez mostmár végleg elbizonytalanított. A reggel is ugyanezt a nőt láttam. Ő nem Lorainne volt. Lényegében hasonlítottak, de mégsem ugyanarról a nőről van szó. Felrohantam a szobámba. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés