Homályos rémálom

            ...Csak ott álltam némán, és rémületemben azt sem tudtam, hogy mit tegyek.

            Az egyik pillanatban még ott ült, mosolyogva a párkányon, most pedig lezuhant az emeletről. Átkoztam azt a pillanatot, mikor nem fogtam meg, és nem folyamodtam erőszakhoz, ha már szép szóval nem tudtam vele megértetni, hogy a párkányon ülni veszélyes.

            Odafutottam az ablakhoz, ám mikor kinéztem, csak hűlt helyét láttam, valamint az udvart.

- Vicki! – ordíbáltam ijedten, semmi sem történt. Jobban szétnéztem az udvaron, ám mikor már végleg megbizonyosodtam arról, hogy eltűnt, futva indultam ki, az udvarra.

Mikor leértem, semmit sem láttam, csupán az udvart. Majd újra nevén kezdtem el szólítgatni.

Miután már biztos voltam benne, hogy idegbeteg vagyok, kiabálást hallottam, s valaki a nevemen szólított, de mintha mégsem az én hirtelen eltűnt barátnőm hangját hallottam volna.

Ám nem érdekelt, ki vagy mi szólít, fogtam magam, s futni kezdtem a hang irányába. Mivel a kiáltás az erdő felől jött, először futva átgázoltam a kerten, majd kis híján kitörtem a helyéről a hátsó ajtót, hamarosan pedig a fák közé vetettem magam.

Ám őrült ámokfutásom itt véget ért, mert kiálló bokorban sikeresen megbotlottam.

Mikor szétnéztem észrevettem, hogy a nap csupán néhány helyet világít be a sűrű erdőben. De azt kívántam, bárcsak ne láttam volna ezeket a szörnyűségeket. Néhány félelmetes állati maradványok, vércseppek.

S ami a legrosszabb, folyamatosan az az érzésem volt, hogy valaki figyel. Mikor pedig jobban körülnéztem, láttam, amint a sárga, vérben forgó, hivogató szempárok visszahúzódnak, s várják mikor hagyom abba örökös félelmeimet, hogy aztán ők újból figyelhessék minden mozdulatomat.

Ám mikor ismét hallottam, hogy valaki a nevemen szólít remegő hangon, felálltam, s futni kezdtem a hang irányába.

Miközben rémülten futottam, sűrű köd kezdte beborítani az amúgy is sötét erdőt. Már szinte semmi sem láttam.

Viszont hirtelen minden elmúlt. Elmúlt a fájdalom, a félelem, a küzedni akarás. Elkábultam.

Szemeimet lassan kezdtem nyitogatni. Mikor ezt a „nehéz” akciót véghez vittem, egy ugyancsak kába szempárral találkoztam. Vickié volt.

-Hol vagyunk? – kérdeztem remegő hangon.

-Valami épületben az erdő mélyén. De hallgass, mert olyan fülük van, mint a farkasoknak, s ha megtudják, hogy élsz, ugyancsak a farkasok erejével veszik el életed.

Ettől a mondattól úgy megijedtem, hogy eszem ágában sem volt akár egy mukkot is szólni. Bólíntani szerettem volna, de olyan erősen volt kötve mindenem, hogy egy apró mozdulatot is képtelen voltam tenni.

Ám sajnos mielőtt jobban tanulmányozhattam volna a helységet, ahol fogva voltunk tartva, az ajtó kinyílt. Úgy látszik, mégis meghallottak minket a farkaserejűek. Egy fiatal férfi lépett be, vagy két méter magas vot, csupa izom, és ritka ellenszenves.

Hatalmasat nyeltem. Nyugodt volt, és hozzám kezdett közeledni. Mikor jobban megnéztem, szeme majdnem sárga volt, szeme fejérjében pedig néhány piros foltot véltem felfedezni.

-Szia, kedves. – mondta, majd kezét a nyakamra helyezte. – Találkozunk a túlvilágon.

Ám mielőtt bármit is tehetett volna, sikítozva ébredtem az ágyamban, ami a saját szobámban volt.

Nem volt időm megnyugodni, mert hirtelen egy villám világította be szobámat, s észrevettem a figyelő sárga szempárt, majd hallottam, amint a bejárató ajtó becsapódik...

Súgó 3 hozzászólás

Frissítés

1

2011.03.18. 15:54 Zselyke Szia Márti. Köszih :D

2011.03.17. 14:57 Marti :x amugy ez a kedvenc fogalmazasom :x:x:x naon naon jo lett :x

2011.03.17. 14:51 Marti :x sziiia >:D< nagyon jo lett ez a fogalmazas..naon izgiii :X:X:X:X:X ugyes v naon:*:*:*:*

1