III. fejezet

            Csak bámultam magam elé, pár másodpercig. Már szinte elfogadtam, hogy most esek áldozatául egy falkának. Ám hirtelen vérszag csapta meg az orromat, és ahogy kiszimatoltam elég közelről jött.

            Mikor jobban megpillantottam a farkast észrevettem rajta, hogy ő az, aki vérzik, ráadásul több helyről is. Mikor meglátta, ki vagyok – ló, mi más? – úgy menekült el, mintha legalábbis én lennék a macska, ő meg az egér. Mikor láttam távolodó testét még észrevettem, hogy a sérüléseket lótól kapta, legalábbis ahogy még utóljára megnéztem valahogy úgy láttam. Ezen pedig hihetetlenül elcsodálkoztam. Lovak vertek volna meg így egy farakst?

            Ám mielőtt jobban elgondolkoztam volna távolról jövő nyerítést hallottam. Nem ismertem fel a hangokat, lehet, hogy nem is a lovardából voltak valók, de hirtelen mindenem arra koncentrált. Megiramodtam a hangok irányába, és akkora tempóból vágtázni kezdtem, nem figyelve arra, hogy közben mekkora veszélybe sodorhatom magam.

            A lovasiskola egy fennsíkon volt, és én ahelyett, hogy fentről hallottam volna a hangokat, lentről hallottam volna, tehát minden bizonnyal valahol, valamelyik völgyben. Újabb lejtőkön vágtáztam, megiramodtam, az agyam csak arra koncentrált, hogy a legkevesebb kerülőn át, a leggyorsabban érjek a nyerítés irányába, kockáztatva, hogy megsérülök, vagy kevés energia és étel híján hirtelen csak úgy összerogyok.

            De most ezen nem gondolkoztam el. Ám már fél percen belül a szinte vak sötétben megtörtént a baleset. Egy fának lökődtem a sűrű erdő félében, ami közben meredeken lejtett, és ahogy jobban megnéztem, akár az is megtörténhetett volna, hogy fejre esek, és gyönyörű töréseket szenvedek.

            Amint a fának ütköztem megbotlottam valami kinti gyökérben vagy valami olyasmiben, és hasra estem – szó szerint. Ott próbáltam felállni, mintha egy kiscsikó lennék, aki msot áll fel először. Segítségért nyerítettem, és távolról, nagyon távolról válasz is jött. De addig cselekednem kellett.

            Lábaimat végül sikeresen magam alá vettem, és valahogy négy lábra álltam. Bizonytalan, lassú léptekkel kezdtem neki a lejtőnek. Egy pillanatra azt hittem, hogy újra egy gyönyörűt esek, de sikerült kikerülnöm az esést.

            Valami azt súgta, hogy gyorsabban kell haladnom.Gyorsabban, mert a nyerítések akkora reményt árasztottak bennem, hogy a lehető leggyorsabban fajtársaim mellett akartam tudni magam, és elszántan kűzdöttem, hogy sérült lábaimmal neki iramodjak olyan gyorsan ahogy csak bírok. Már szinte most éreztem társaim jelenlétét, de a nyerítésekből jól leszűrtem, hogy csak több kilóméterre vannak tőlem, ami bizony nagy távolság.

            Vágtára bíztattam lábaimat, akik kissé rondán, kissé ügyetlenül mozogni  kezdtek. Első lábaimmal viszont folyamatosan támasztanom kellett magamat, nehogy fejre essek, de haladnom is kellett, nem csak támasztanom magamat.

            Ekkor újra megéreztem a veszélyt. Mielőtt cselekedni tudtam volna, éreztem, hogy bal első lábam a jeget tapossa. Szinte nem is volt időm levegőt venni, mindkét első lábam is megcsúszott, a hátsóknak pedig esélyük sem volt megtámasztani az elsőket, és hamarosan azok is a jégen voltak.

            Hihetetlen gyorsasággal haladtam lefele, közben kétségbeesetten nyerítettem. Úgy haladtam, akár egy szánkó, első lábaimmal nyomtam el a havat, így a hátsók valamivel gyorsabban haladtak. Újabb probléma, a többi másik, sok, rengeteg probléma mellett, ami nekem hirtelen csak úgy lett.

            A hátsó lábaim magam alá csúsztak, és eléggé ronda pocizíót vettem fel. Szinte leültem, de közben még mindig csúsztam. Aztán mintha már fekvő pozicióm lett volna. Ide-oda sodródtam, lábaimmal nem tudtam irányítani testemet. Most pedig úgy voltam, mint egy szánkó, aki elszabadult, és hihetetlen sebeséggel csúsztam lefele.

            A nyerítés nem állt meg, de levegőt venni a rémülettől már kevésbé tudtam venni.Ekkor egy tisztást, közepén egy befagyott tóval tekintettem meg a nagy sötétben, mert láttam, ahogy a tó tükröződik. Néhány másodpercen belül pedig megálltam. Az elszabadult szánkó megállt. A levegőt gyorsan vettem, még feldolgozni sem tudtam, hogy végül sikeresen megszabadultam mindentől.    

            Testem tiszta havas volt, de ezt nem láttam, csupán éreztem. Csak most vettem észre, hogy teljesen besötétedett, s csak kissé a hold világított, valamint a csillagok. Bizonytalan léptekkel felálltam, majd lassan elindultam.

            Ám sajnos, mivel ma eléggé különösen viselkedek, újra rossz dolgot csináltam. Véletlenül a jégre léptem, ami úgy csúszott, mintha lejtőn lettem volna. Hamarosan pedig újra siklani kezdtem...

            ..viszont fékezni tudtam magamat, és felálltam. De a gond csak ekkor kezdődött. A jég beszakadt, én pedig belezuhantam a hideg vízbe. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés