|
Az átkok városának titka
Felleg Zselyke 2010.12.25. 11:32
Az átkok városának titka
Az 1840-es évek elején négy testvér indult el az óceánon azzal a céllal, hogy elérjék Damn városát. Alice, Cassandra, Felicia és Katherine. Azért, hogy elérjék azt a várost, ahol eltudják rejteni titkukát: boszorkányok, s vezérük egy Daniel nevű férfi.
Felicia volt a legidősebb, s a nála két évvel fiatalabb Cassandra-val folyamatosan vitatkoztak. Katherine és Alice ikrek voltak, bár sosem hasonlítottak egymásra.
S elérkeztke a kikötőbe. Mint akik valahova siettek.
-Itt van a hintójuk. Hölgyeim. – szólalt meg egy férfi, majd a négy lány nyugodtan beszálltak abba, majd elindultuak.
Több napig utaztak, míg végül elérték a nem rég alapított Damn nevű városkát. Csak néhány ház volt. Első ránézésre senki sem érthette, hogy négy fiatal nő, kik gazdagok, miért pont ebbe a furcsa városkába jönnek.
-Katherine. Cassandra. Menjetek el Isabel házához, és végleg rendezzétek el őt. A családját nem tudjátok. Védve vannak. De intézzétek el, hogy családja menjen el valami messzi vidékre. Alice, mi elintézzük az alapítót, s megszerezzük a követ tőle. – adta ki az utasítást a legidősebb nővér, Felicia.
Cassandra már rögtön akart idegeskedni, hogy nővére máris parancsolgat felette, és testvérei felett, de még épp időben, hogy kitört voln a düh Katherine lenyugtatta. Alice hallgatott, majd miután Felicia elmondta tervét csak bólíntott.
Alice és Felicia nyugodtan elindultak egy nagy ház fele, hol az alapító, George Damn élt, s ez volt a legrégebbi ház. Cassandra kissé idegesen nézett feléjük, majd Katherine megszólalt.
-Hagyd. Mindanyjian tudjuk, hogyha Felicia nem lenne, minden bizonnyal mi sem lennénk. Elhiszem, hogy ki nem állhatod, nekem sem ő a legjobb testvérem, de el kell fogadnunk olyannak, amilyen. Menjünk. El kell intéznünk Isabel-t. – mosolygott Katherine, majd Cassandra megértően bólíntott, s ők is elindultak egy másik ház felé.
Felicia és Alice megálltak a hatalmas, emeletes házban, s egy őr fogadta őket. Alice gyerekesen elakart indulni, semmibe véve azt, bízva saját maga erejébe, de Felicia megragadta a lányt, s megállította.
-Hölgyeim. Kit keresnek? – kérdezte az őr.
-Mr. Damn-et. – mondta Felicia. – Már megbeszéltünk vele egy találkozót.
Az őr pedig beengedte őket. A kandallóval szemben ült egy kanapén George Damn, ki megalapította ezt a várost. Mikor léptek hallatszottak a lányok felé nézett.
-Felicia Avila vagyok, ő pedig a hugom, Alice. – mosolygott Felicia.
Mikor George meghallotta nevüket leültette azokat, majd hosszú beszélgetésbe merültek.
A város szélén egy kis rozoga ház állt, s mellette még nem voltak házak, csak vagy húsz méterre attól. Cassandra és Katherine törte meg a csendet amit a házikó fel mentek.
-Ha tudnám, Katherine, mennyire örülök, hogy nem Alice jött helyetted. Biztos az egész úton nyöszörgött volna, hogy ő nem bírja ezt a feszültsget. – mondta nevetve Cassandra.
Mikor ez elhagyta a lány száját Katherine csak hallkan kuncogni mert. Tudni illik, Alice rettenetesen félt mindentől, hogy valamit elront, és akkor mindenkinek annyi. Ezért aztán gyakran tréfálták meg.
S odaértek a házhoz. Katherine halkan az ablakhoz ment, majd benézett. Egy vörös hajú nő volt ott gyermekeivel, s egy követ tartott a kezében, s tisztogatta azt, közben pedig mosolygott valami furcsa oknál fogva.
Katherine bólíntott, majd Cassandra kinyitotta az ajtót, s huga már a nyomában volt. A vörös hajú nő rájuk nézett, majd rémülten lépett hátra, s megragadta a kristályt.
-Isabel. Tényleg ezt mind a gyermekeid előtt akarod csinálni? Azt hittem, hogy te ennél több vagy – szólalt meg gúnyosan Katherine, majd a nő tekintete a lány felé szegeződött, de mielőtt valamit is csinált volna Katherine szemei elfeketedtek, majd mintha kést dövtek volna a nőbe, vérezni kezdett, s fájdalmasan próbálta elállítani a vérzést.
-Add ide a kristályt, és nem bántunk. – szólalt meg Cassandra.
-A halálomig küzdök érte. Nem engedhetem, hogy elpusztítsátok ezt a földet. Tartozom George-nak. – szólt így Isabel, de aztán hirtelen még két helyről is vérezni kezdett.
Mintha folyamatosan dövték volna bele a kést úgy volt. Érezte, hogy lassan itt a halál. Próbált valamit tenni, valahogy támadni, de Cassandra-ék túlerőben voltak. S mikor érezte, hogy a halál eljött érte, még utóljára tett valamit. Mintha öt kardot dövtek volna egyszerre Katherine-be, az úgy kezdett el vérezni.
Isabel meghalt, míg Katherine rémülten próbált levegőhöz jutni, és a szörnyű fájdalmat, s a vérzést elállítani.
Cassandra rémülten keresni kezdett valamit a szekrényekbe, míg már testvére is úgy érezte, hogy lassan elveszíti az életet.
Felicia boldogan nevetgélt az alapítóval, George Damn-el, míg Alice hallkan várta, mikor hallgatnak már elvégre. Türelmetlen arccal nézett nővérére már sokadjára, s az most végre nem egy „mindjárt abbahagyjuk” tekintetet vágott, hanem témát váltott.
-Öm. – kezdte el. – Úgy hallottuk, hogy önnek van néhány különös gyémántja. S mivel az apánk fanatikusan gyűjti azokat, úgy gondoltuk, mi is megnézhetnénk a gyűjteményét, hátha feltudjuk kelteni apánk érdeklődését.
-Ó. Tényleg? Nyugodtan jöhetnek megnézni. Rengeteg szép darabom van. Jöjjenek utánnam, hátha megtetszik valamelyik darab – mondta George.
Felicia halványan elmosolyodott, míg Alice a földet bámulva indult el az idősebbek után. Otthon kellett volna hagyniuk engem. Ha valami nem lesz jó, akkor az biztos, hogy miattam lesz. Mindig elrontok valamit. Gondolta Alice, de sosem merte így bevallani nővéreinek, hogy ő ennyire gyengének tartja magát.
George Damn benyitott egy szobába, ami telis tele volt különböző gyémántokkal. Felicia mosolyogva ment be, utánna pedig Alice. Felicia megpillantott egy vörös gyémántot, majd odalépett felé.
-Mondja, ez eladó? – kérdezte, s mikor a férfi bólíntott tovább kérdezett. – Mennyibe kerül? – folytatta. Sosem tud koncentrálni igazán arra, amit igazán kell. Gondolta Alice, majd keresgélni kezdett a gyémántok közt.
Több, mint száz gyémánt közül nehezen lehetett megtalálni, amit ő keresett. S mikor végre talán megtalálta azt behunyta a szemét, de semmi. Nem ez az. Tovább keresglt. Egy átlátszó gyémántot pillantott meg, majd újra behunyta a szemt. Látta, amint a levegő felemeli a gyémántot. Ez az! Megtaláltam! Örvendezett.
-Mr. Damn? Mr. Damn? – nézett körül, de nem látta sem nővérét, sem az alapítót.
Cassandra egy szekrényben meglelt egy vörös gyémántot, majd egy rongyba gyömöszölte. Katherine nehezen vette a levegőket, s a fájdalmat már nem is igazán érezte. Tudta jól a lány, hogy a halál már megérkezett.
Nővére a sebére tette a rongyba csomagolt gyémántot, majd behunyta szemeit, s odaszorította azt. A vérzés elmúlt. Majd a másodikat is, a harmadikat is, a negyediket és az ötödiket is sikeresen elmulasztotta.
Katherine tudta jól, hogy elég sok vért veszített, de nem akarta feladni a harcot. Kissé nehezen, de sikeresen felült, majd miután sikeresen felállt egy székhez lépett, s újra leült.
A két kisgyerek sírva futott oda anyjukhoz miután Cassandra-ék elmentek a tetemtől. Mintha az idősebbikben megbánás lett volna, de Katherine-t csöppet sem érdekelte a gyerekek érzelmei. Csak szorongatta a kezében a gyémántot, amit Isabel kezéből vett ki.
Alice tehetetlenül nézett körül a szobában. Egyedül volt, a gyémánt társaságában. Megragadta azt, és futólépésben távozott. Mikor a hatalmas nappali ajtaját kiakarta nyitni beszélgetést hallott.
-Mr. Damn. Maga csodás ember. Én úgy sajnálom. Átvertem magát. – szólalt meg Felicia, amint a kanapén ült George mellett.
-Hogy tessék, Felicia? – kérdezte furcsállva az alapító a nőtől.
-Boszorkány vagyok. Ahogy a testvérem, Alice is. Meg Cassandra és Katherine is. Elakarják pusztítani a várost. Még nem tudom, mikor áll szándékukban, de elakarják. Megtudom akadályozni őket. Kérem. Bocsásson meg nekem. - szólt így Felicia.
Mikor ezt Damn meghallotta szája tátva maradt a csodálkozástól. Felicia mintha sajnálta volna, hogy átverte a férfit. Alice rémületében nem tudta, hogy mit tegyen. Kicsapta az ajtót, majd a következő pillanatban a kanapé lángban égett, s míg Felicia és George próbálták eloltani a tüzet ő futva rohant ki a házból egyenesen Isabel házához.
Katherine felállt a székről, majd úgy tettetve, hogy megérti Cassandra-t válára rakta kezét, és nővére szemeibe nézett. De az megértette, hogy húga nem érez úgy, mint ő, úgy tesz, mintha két ártalmatlan kisgyerek anyjának halála az oly semmilyen lenne.
Az ajtó kinyílt. Egy harmincas évei elején járó férfi lépett be izzadtan, s mikor meglátta feleségét a földön heverve, gyermekeit anyjuk mellett sírva rögtön odaszaladt, észre sem véve a két lányt, s ő is sírt.
Katherine tudta, hogy Cassandra most valamiért nem tudna egy szót sem szólni, ezért ő lépett oda a férfihez. Arcáról semmi megértés, semmi szeretet, semmi olyan dolog, ami emberbez illene nem sugárzott. Csak a puszta parancs, hogy Daniel azt kérte, Isabel családja költözzön el egy messzi helyre.
-Az emlékeket magunk mögött kell hagyni. – szólalt meg kissé kísérteties hangon a fiatal lány, s Cassandra már majdnem sírva leült a székre. – Egy olyan helyre kell menni, ami csöppet sem emlékeztet erre a kisvárosra. Valami, valami nagy helyre. Valami messzi helyre innen.
-Ki maga? – kérdezte hirtelen a férfi, de elgondolkozott azon, amit Katherine mondott. – Igaza van.
-Ne kérdezzen. Csak menjen el innen – válaszolt Katherine. – Amerika hatalmas. El kell menni innen. Az emlékeket el kell törölni.
-Igen, igen... A testvérem. A testvérem New York-ba lakik. – szólalt meg a férfi, s Katherine arcán halvány mosoly jelent meg. – Elmegyek most. Rögtön. – mondta.
Miután Katherine tudta, hogy elérte célját jelzett Cassandra-nak, hogy itt az ideje menni. Ne hagyd, hogy az emberi érzelmek befolyásoljanak. Én tudom jól, hogy te mennyire szívtelen tudsz lenni, egy ellenség halálán nem szabad sírni. Suttogta testvérének, aki felállt, s huga után ment.
Amint kiléptek a házból Alice-be ütköztek, aki teljesen össze volt zavarodva, kezében a gyémántot tartotta, s átnyújtotta Cassandra-nak, csakúgy, mint Katherine, aki odarakta a két gyémántot az első mellé, így megvolt mind a három gyémánt ami kellett.
-Hol van Felicia? – kérdezte Cassandra, bár úgy érezte, hogyha nem jött volna vissza, nem sírt volna utánna. Alice rémült tekintettel nézett két testvérére-
-Felicia... Felicia elmondta Mr. Damn-ek... Elmondta Mr. Damn-ek, hogy... hogy boszorkányok vagyunk, s hogy elakarjuk pusztítani a várost. – sírt Alice.
Katherine és Cassandra rémülten néztek egymásra. A fiatalabb odament testvéréhez, s átölelte, s hagyta, hogy a vállán sírjon az. Mikor végre lenyugodott a lány Katherine megszólalt.
-Rendben. Most rögtön meg kell csinálnunk a varázslatot, mielőtt Felicia bármit is fog tudni ellene tenni. – mondta, majd mindketten bólíntottak, s futottak, ahogy bírtak az erdőbe, hogy kiérjenek a tisztásra.
Mikor a lányok odaértek lerakták a három gyémántot három kőre, majd kört alkottak, s mintha valamit mondtak volna. A gyémántok felemelkedtek, majd egyszerű, kicsi kővé varázsolódtak.
Cassandra a város felé nézett, s mikor meglátta azt szemöldökét összehúzta. A város még mindig megvolt, s semmi sem történt vele. Mikor hugai is odanéztek ők is csak úgy összevoltak zavarodva.
-Nem pusztult el. – mondta furcsállva Katherine. De ekkor Alice megszólalt.
-Várjatok, látok valamint. Valamikor, a távoli jövőben. Egy benépesült várost. A tábla Damn városát jelzi. De nem hasonlít rá. Több nagy utca van. S egy rendezvényt látok. A három követ. Látom, amint a város elpusztul. De valaki harcol érte. Barna haja van. Különösöen öltözködik, nadrágban van, pedig nő. Valaki Maggie néven szólította őt. Mikor egy plakátra nézek egy dátumot látok: 2010. október 28. Visszamentem későbbre. Egy hintóból, melynek nincsennek lovai, s alig hasonlít a rendes hintóra egy férfi, s az a lány száll ki. Mikor egy naptárra pillantok 2010. október 27 – et látok. Újra a rendezvényen vagyok, s most egy másik plakátot nézek. 2010. október 29: Itt a városnak a vége?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés