Veszély 

            Rosalie fejébe nem fért már az a sok dolog, amit a többiek mondtak arról, hogy mi is igazából az, akinek köszönheti az örök életet, akinek köszönheti, hogy most ő sokkal erősebb, mint más ember. Szíve szerint inkább hagyta volna az egészet, és elküldte volna a nála két sokkal erősebb férfit, de mégis ment utánuk, hogy megtalálják Morgan-t. Hegyeken keresztül, széles patakokon átrohanva, egy egyszerű ember számára szörnyen nehéz úton haladva.
            -De most mit keresünk itt? Úgy értem azt tudom, hogy el kell tűntetnünk a föld felszínéről Morgan-t, de akkor is. Itt mégis mi dolgunk van? – törte meg a csendet Rosalie hangja, mikor épp egy hágón mentek keresztül. Kezdett fáradni, és most kezdte újra azt érezni, mint mikor a rendőrségről menekült, hogy a lábai kezdik feladni a dolgot.
            Nicolas szokásához híven komoly tekintettel nézett a leányzóra aki végül csak nyögött egyet, jelezve, hogy már nem bírja, de persze a férfi nem törődött vele. Csak nézett rá, mintha valami rosszat mondott volna. Rosalie kérdő tekintettel pillantott a férfire, aki végül csak megállt, majd mélyen a lány szemébe nézett.
            -Mindig ezt csinálja. – törte meg most Richard a csendet. Eddig sem volt tanítója tulságosan beszédes, de most mintha különösen nem lett volna az. Ráadásul mikor a fiú megszólalt elég dühös tekintettel pillantott rá. Rose még egy lépést tett is hátra, mint aki megijedt attól, ahogy a férfi néz rá a másikra.
            Egyszer csak az arca elváltozott. Szinte az egész teste fekete lett, majd ismeretlen okokból nekiment Richard-nak.
Rosalie rémülten hátrált, de valami különös érzés fogta el. Érezte, hogy segítenie kell. Érezte, hogyha most nem áll le Nicolas akkor aazokból komolyabb bajok is lehetnek. Próbálta magát bíztatni azzal amit mondtak neki: talán akkor is erősebb a tanítvány a tanítónál, ha már kifejlődött. Talán.
            De olyat látott, amitől megijedt. Richard levegő után kapkodott, miközben a másik egyre nagyobbá változott, s egyre erőszakosabb lett. A lány érezte, hogyha most nem avatkozik közbe, akkor majd magát okolhatja azért, mert Richard meghalt. Az agyában egymással ellentétes gondolatok keveredtek, de végül mégis meglendült, és nekiment Nicolas-nak. Valami okból azt hitte, hogy elbír vele, de mikor a férfi ránézett mvérben forgó szemeivel menekülni akard. De ekkor már késő volt. A félig már-már testet változtató Nicolas egy hatalmas erővel dobott egyet rajta úgy, hogy majdnem legurult a hegyről.
            Mikor földet ért több helyről is vérezni kezdett. S mikor a két férfi felé pillantott csak Richard-ot látta. Egy pillanat erejéig azt hitte, hogy sikerült elzavarnia az erősebbiket. De a következő másodpercben már az ott termett előtte. Kézen-lábon próbált elmenekülni előle, de az újra a földre lökte.
            -Kérem, ne! Én csak... én csak... csak megijedtem. S féltem attól, hogy valami rosszat csinál Richard-dal. De én már ezerszer megbántam. Ha tudtam volna, hogy... hogy... akkor nem csinálktam volna ezt. Kérem, ne bántson! – szemei könnyezni kezdtek ,de a férfira, aki már-már alakot változtatott nem hatott.
            Amit a lány látott bárkit megijeszthetett volna. Vérben forgó szemek, alattuk vörös csíkok, s az egész fej egyre inkább feketébb, az erek kiduzattak, az izmok többszörösűlre nőtték ki magukat, s már szinte a test is kifeketedett. Az pedig külön megijesztette, hogy tudta, lehetséges, ő is majd csak így meg fog bolondulni.
            Felállt, majd futott, ahogy bírt. De hirtelen szerzett ellensége is követte, már négy lábon, s sokkal gyorsabb votl, mint ő. A világ másodpercek alatt számára megváltozott. Csak menekült, a köves, kipuszult hegyen át, és folyamatosan nézett hátra, s ő csak azt látta, hogy a „halál” egyre inkább közelít. „amelyek „Fearsome” törzs Kiválaszottai. A Félelem Kiválasztottai”  emlékezett vissza magában arra az időre, mikor még rendes ember volt, és az öregember, azaz Morgan megjelent nála álmában. Reménykedett benne, hogy Nicolas is csak mutatja, hogy ő erős, és csak félelmet akar kelteni, de reménye lassan kezdett elveszni.
Újból és újból nézett hátra, abban reménykedve, hogy valamiért a férfi megáll, de folyamatosan csalódnia kellett. S egyre közelebb jött, míg végül csak méterek választották el őket. S mikor csak két méterre volt a négy lábon szaladgáló fearsome a levegőbe emelkedett, és egy pillanat alatt a lányon volt. Fogait testébe mélyesztette, s ráncibálni kezdte. Rosalie érezte a fájdalmat,amint a vér gyorsan folyik ki testéből, s minden pillanat számára az örökkévalóságnak tűnt. Egy olyan elmondhatatlanul fájdalmas dolog, mit szavakba önteni nem lehet. Minden egyes vércsepp kiáramlása egy új fájdalom, s a fearsome nem állt le.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés