Figyelem, két ismeretlen ló Deston Cityben...

            ...néha kocsik húztak el mellettünk, de mindenki csodálkozva nézett minket. Két sportló vágtat mint egy őrült az autópályán. Gyakran repültünk el hidakon, és mindenki előzött minket, végülis, mégsem bírtunk mi akkora hirepszuper gyors tempóban haladni, mint a kocsik.

            Miután teljesen kifáradtunk lassítottunk a tempón, mégpedig mindössze ügettünk. Patkóim elég régiek voltak, hisz még régi lovardában patkoltak meg, itt még elfelejtették ezt a dolgot. Már lassan fájtak a lábaink, de mindent megpróbáltam, hogy hazaérjünk.

            Daisy szorosen hozzámsimulva ügetett, a fiatal kancacsikó, aki azthiszem mindössze 3 éves volt mérhetetlenül félt, ő még sosem volt a lovardán kivül. Néha félve felhorkantott, meg-megtorpant, de nyerítéseimnek hála nem adta fel. Bár kissé úgy éreztem, mintha dajkáskodnék nem zavart, hisz jól esett, hogy van mellettem a társ.

            Körülbelül 10 perc kemény vágta, és 30 perc kimerítő ügetés után átugrottunk az autópályát körbevevő kerítésen, ami mindössze 40cm körüli volt. Minden füves volt, de pont mellettünk folyt el egy folyó is. Mindketten a víz felé rohantunk, majd elkezdtünk inni. Jól esett a friss víz a hihetetlen kánikulában.

            Amiután eleget ittunk legelészni kezdtünk. Daisy még láthatóan mindig nem dolgozta fel az eseményeket. Állt és legelt. Semmilyen önálló gondolata nem volt, csak azt csinálta, amit én.

            Másfél óra legelgetés után jól teleittuk magunkat, majd újra átlépnek az útra, és tovább ügettünk. Úgy döntöttünk ,hogy nem kell ennél gyorsabban haladni, végülis nem sürget a tatár, étel és viz van, más pedig nem kell.

            Egyszer annak reményében, hogy hazatalálunk letértünk az útról. A forgalom kissé egalacsonyult. Tíz perc múlva egy hatalmas táblával találtuk szembe magunkat. Különös irkafirkák voltak ráírva, majd amint elmentünk mellette több ház, ember volt erre.

            Hamarosan nagyobb házak voltak, több emeletüek, ahol emberek kukucskáltak ki. Rengeteg autó, és piros-sárga-zöld színben pompázó ilyen kis dolgocskák. Nem voltak nagyok, és folyton váltogatták a színeket. A pirosnál minden kocsi megállt, a sárgánál is, a zöldnél pedig elindultak.

            Mi különben nem figyeltünk az ilyen kis jelzésekre. Ebből persze nem egyszer bonyodalmakat hoztunk létre, nem egyszer ütött el minket az autó. Valami csúnya hangu autók jöttek, és próbáltak elkapni minket. Mi persze mindig vágtáztunk elfele.

            Végül egy parkban találtunk nyugalmat. Rengeteget ember megbámult minket, de minket nem érdekelt. Voltak füves helyek, és mi ott legeltünk. Néhány kisgyereket még fel is ültettek ránk, de még ezzel sem zavarhattak meg! Aztán sajnos egy nem szimpatikus ember onnan is kizavart.

            Amikor kiléptünk a parkból egy lószállító állt ott. Mi kicsit fürkésztük, mikor valaki megfogott, és felvezettek. Egy fiatal hölgy adott nekünk egy kis ételt, majd nyugtatott minket egész uton, mit ne mondjak, nem kis sikerrel. Mint később kiderült, Lindsay a neve, és lovász, de erről később...

            Tehát... Az út elég hosszú volt, vagy tíz percig rázkódtunk. Addig Lindsay simogatott, és paskolgatott minket, kaptunk jutalomfalatot is, mivel ahhoz képest, hogy láthatóan elég sok mindenen mentünk keresztül ilyen nyugodtan tűrtünk mindent.

            Amikor kiszálltunk éreztem, hogy majdnem összeesek. Lábaim megremegtek. Daisy csak hátracsapott füllel és sunyítva álldogált, meg sem mozdult. Láthatóan annyira félt, hogy legszivesebben kifutott volna a világból.

            Bíztatásképpen hozzányomtam orromat az orrához, majd mikor vezetni kezdtek felnyerítettem neki. Ő lassú lépésekben közeledett. Néha megálltam, nyerítettem neki, próbáltam hívni.

            5 perc ügyetlenkedés után sikerült minket bevezetni a boxokba. Szerecncsénkre voltak üres boxok, és egymás mellettieket kaptunk, aminek külön örültem. Lindsay először az ő boxába ment be, mivel láthatóan a fiatal kanca nagyon megvolt rémülve. Szegény alig kapott levegőt.

            -Jólvan, kislány. Nincs semmi baj, ha minden jól megy hamarosan hazamész, persze csak akkor, ha a gazdád jelentkezik érted. Meg a barátodért. – paskolta meg, majd feltöltötte az etetőjét, ám a kanca nem nagyon evett. Így kivett egy kis szénát onnan, és úgy próbálta evésre ösztökélni a kancát, végül nagy nehezen sikerült is.

            Aztán elővett egy vakarót és egy kefét, és alaposan megtisztította a portól, ami volt bőven a kancán. Én kiváncsian figyelgettem a lovásznő minden mozdulatát, miközben néha kipillantottam a box ablakán. Lassan sötétedett, bár még világos volt az ég, éreztem, hogy estefele járunk...

            Miután Lindsay elvégezte Daisy letisztítását behúzta a boxajtóját, majd az ényem húazta ki. Füleimet hátracsaptam, de ez csak reakció volt, mert féltem, hogy valamiféle rossz ember jön. Bár az igazat megvallva kissé ideges is voltam, nagyon szerettem volna visszamenni a lovardába, de egyenlőre mégis egy másikba vagyok, ami igazából nem rossz, de hiányzott Anna, Resource, Restart, és a többiek.

            Lindsay ugyanazzal a zacskóval lépett be boxomba, mint amelyikkel Daiasy boxába is. Miután valamilyen szegre odaakasztotta gyorsan kifutott a boxomból. Ezt teljes mértékben nem értettem. Mégis miért kéne kifusson?!

            De aztán egy nagy adag szénával és hozzákevert zabbal érkezett a boxba, amit rögtön az etetőmbe helyezett. Én természetesen hamar neki is ugrottam a vacsorámnak, és elkezdtem rágcsálgatni. Közben hallottam, amint Lindsay nyűzsög, de nem igazán figyeltem rá.

            Kivett egy kefét és egy vakarót és elkezdett csutakolni. Nem zavart, sőt mi több, nagyon is jól esett. Az ételnek nagyon örültem, mert azért a fű csak magában mégsem volt olyan jó, mint ez a vacsora.

            Miután végzett összeszedte a dolgokat, még a patámat is kikaparta, amit persze Daisy-vel is elvégzett. Aztán megpaskolt, és bezárta a boxajtómat majd elment. Most oly különleges módon lefeküdtem, és úgy aludtam el...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés