Kérlek, ne!

Felleg Zselyke 

            „Szerintem én magam egy hihetetlenül egyszerű, nem túl izgalmas életet élek. Bár, szerintem, nem én kéne eldöntsem azt, hogy izgalmas életet élek-e, vagy sem. Nah jó, talán első állításom teljes mértékben hamís. Vagy még sem? Az viszont tény, hogy elég nehéz kigobozni engem. De, szerintem értelmetlen.
            Tehát, van egy ikertestvérem, Beyond. Különben meg, akit érdekel, nah jó. Ha érdekel, ha nem, én speciel Above vagyok, de végülis, nem is annyira lényeges. Egy név, amit még jópár éve ruháztak ránk, születésünkot. Anyánk meghalt amikor megszülettünk, de szerencsénkre, bár, akit helyettesítettünk annak pechjére egy kancának meghalt a csikója, ezért tökéletesek voltak „helyettesítőnek”.
            Beyond és én, tehát én, Above együtt nőttünk fel. Amolyan tipikus elválaszthatatlan testvérpárt játszottunk. Ha lovagoltak is rajtunk, minket különválasztani, lehetetlen volt. Hát, oké. Kisebb túlzásokkal, de ki nem szokott túlzásokba esni? Nah jó, hagyjuk...
            Tehát, egyszerű napra virradtunk. De mégsem volt túlzásba egyszerű. Hű, de nem tudok beszélni...
            Ám a lovasok nem jelentek meg. Furcsálltam. Megjelentek, de máris szomorúan elkullogtak a boxaink előtt. Mindketten felkaptuk a fejünket. Merthát, egymás mellett voltunk.
            Én nagyon furcsálltam(máris túl sok én), de ki ne furcsállná, ha a lovasa egy másik lóval menne ki lovagolni, nem pedig saját magával? Márminthogy, aki furcsállja. Megjelent a lovász, kicsit kefélte a szőrünket, majd kivitt minket a karámhoz, viszont kikötött.
            -Már is itt van a testvérpár, Mr. Deston. – szólította a tulajt. Felkaptam a fejem, pont úgy, mint testévrem, de ezentúl ezt nem részletezem, úgy is mindig ugyanazt csináltunk.
            -Ügyes, Mike. Azt hittem, hogy ők is megérzik a feszülséget. – válaszolta.
            -Na de, Mr. Deston, ha szabad kérdeznem, mire kellenek a lovak? – kérdezte a lovász.
            Egyre inkább kezdtem nem érteni ez az egészet. Amikor a lovász feltette a kérdést Mr. Deston-nak, a férfi vállat vont, majd a lovász a tekintetével tudta kiszedni a lovarda, és lótulajdonosból az egészet.
            -Ugye tudod, hogy Lindsay-ék elköltöznek? – kérdezte a tulaj. HOGY TESSÉK?! Hova megy Lindsay, jaj ne! Légyszike ne! Én nem akartam elveszteni Lindsay-t.
            -Persze. Pont úgy, ahogy Anna is. – mondta a lovász, mire Abova felkapta a fejét, és már ő is furcsállva nézett. Egymásra pillantottunk, majd én felnyerítettem, majd testérem is.
            -Valamint két különböző helyre, de a lovakra igényt tartanak. – a mondat második része megnyugtató volt. Eléggé lenyugodtam akkor. De amikor észbekaptam, hogy mi a második része megilyedtem. De még mennyire. Nem akartam elvállni Above-tól. Rémülten felágaskodtam, majd hatalmas nyerítésbe törtem ki.
            -Nyugi Beyond, légy szi. – mondta a lovász, de én nem figyeltem rám, végül nagy nehezen sikerült lenyugtatnia. – Valamint, mondta, hogy küldjem el a lányokat, hogy lovagolják le Daisy-t és Delton-t, de látom lassan kész vannak.
            Deston bólíntott, majd elküldte a lovászt. Ideges voltam, féltem, hogy nem láthatom többet testvéremet. Lassan két lószállító görbült be. Lindsay és Anna előbb hozzánk futottak, nyomtak egy puszit a fejünkre, majd el is mentek a lószállítóhoz.
            Lindsay után nyerítettem. Ő nem törődött velem, és odament a lószállítóhoz, majd valakivel elkezdett csevegdélni. Füleimet hátracsaptam, és hihetetlenül ideges voltam, de aztán hamar inkább szomorúságra tértem át.
            A lány felém jött, megfogta a kötőféket, majd a vezetőszáron elkezdett vezetni. Nem mentem utánna. A testvéremet akartam, de sürgősen. Láttam, ahogy Anna is megérkezik, és elkezdi őt vezetni, végül engedelmeskedek Lindsay-nek.
            Bevezetett egy lószállítóba, majd Anna Above-ot egy másikba. Furcsállva testvéremre pillantottam. Felnyerítettem. Aztán a lószállítót ajtaját becsukják, de egy ablak rajta marad. Fejemet az ablakra helyezem, és a másik lószállítóra helyezem tekintetemet. Lindsay a lószállítóban van, de nem törődök vele.
            Csak komoran néztem ki az ablakból. Elindultak. Másik irányba indult el az Above-é. Rémülten felágaskodtam, majd dühösen az ajtóba rugtam, majd bakoltam egyet. Aztán újabb nyerítés, és ágaskodás, és újabb ajtóba rugás.
            „Ne aggódj, Above! Kiszabadítalak!” valami ilyesmit nyerítettem, és tovább folytattam az ágaskodást.
            -Beyond, kérlek, nyugi. Nem lesz semmi baj.  – hallottam Lindsay szavait, majd éreztem, hogy lassan simogatni kezdte nyakamar.
            „Biztos Above-ék csak egy másik uton mennek...” gondoltam. Hamarosan lenyugodtam, és elég hosszú út után a kocsi megállt egy ismeretlen helyen. Nem tudtam, hogy hol vagyok, és mit keresek itt.
            Szememmel testvéremet kerestem, de nem találtam sehol. „Akkor az istállóban kell hogy legyen...” gondoltam, majd Lindsay bevezettt az istállóba egy üres boxba, ám testvéremet nem láttam sehol. Rémülten felnyerítettem.
            Hazudtam Above-nak. Nem tudtam kiszabadítani. Mérhetetlen szomorúság öntött el.
            Lindsay hazudott nekem. Azt mondta, nem lesz semmi baj, de az baj, hogyha a testvéremet soha többet nem láthatom. „
            Nyerítettem könnyek közd küzködve a holdnak a boxból. Hátha, ő reményt ad...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés