Már vagy két nap telt el azóta, mióta elmentünk a terepre és a régi istállóhoz, de még mindig szörnyű emlékek gyötörtek. Nem tudtam, mitévő legyek. A boxban ácsorogtam, és vigyelkedtem az ide-oda futkosó embereket. Hirtelen ismerős arcot láttam. Anna volt az, Resource-ot hozta be az istállóba. Amiután befejezte a leszerszámolását hozzám lépett egy csutakolózacskóval, és kitolta a boxajtót.
-Szia Rel. – köszönt, majd én is felnyerítettem, bejött, majd visszahúzta az ajtót, a zacskót leakasztotta, majd alaposan letiszított, majd kikaparta a patámat. Meg aztán a sörényemet is kifésülte. Adott egy puszit a fejemre, majd egy kötőféket is, s a kötőfékre egy vezetőszár csattolódott.
Újra kinyitott a boxajtót, majd lassan elindultam utánna az istállóban, majd kiértünk az istállóból, és egyenest az egyik karám felé vettük az irányt. Ott Anna lecsattolta a vezetőszárat a kötőfékről, majd kiengedett, ő pedig elment, hisz rengeteg munkája volt.
Én egy darabig figyelgettem az embereket, miközben jönnek-mennek, közben legelésztem. Néha kicsit megmozgattam magam, de a lócsoport mellett maradtam. 3 ló volt ott, 2 szürke és 1 fekete, velem együtt négyen voltunk.
Miközben én ott nyugodtan figyelgettem az embereket, hirtelen egy ismerős arcot láttam. Régi képek kezdtek gyötörni, igen. Ő ostorral próbált hajkurászni, a többiek szóltak neki, hogy menjen, mert ezzel csak árt nekem. Ő viszont kitartott az elvei mellett.
Igen, Tom Caston, ő az. Füleimet hátracsaptam, és újabb képek tüntek fel. Hogy-hogy még nem rugták ki? Minden bizonnyal nem változott. Ideges voltam, roppantul ideges. Nem akartam, hogy újra feltünjön a régi énem, de a düh vezérelt.
Hirtelen megugrottam, a férfi felé ugrottam, majd felágaskodtam. Hirtelen mindenki rám figyelt, de nem érdekelt. Éreztem, hogy senki és semmi nem tud most engem lenyugtatni. Maradandó sérülést okozott nekem, de nem a testemben, hanem a lelkemben.
Idegesen megfordultam, majd hatalmasat rugtam a kerítésbe, és dühösen felé pillantottam, és újra felágaskodtam. Nem akartam, hogy újra elkövessem azt a hatalmas vadságot, amit régen elkövettem, de ezt valahogy muszáj volt megtennem. A szél hirtelen süvíteni kezdett, mint azon a napon, mikor ő ostorozott engem. Feldühöngtem.
Erős nyerítésbe törtem ki, és akármerre ment, én követtem, bár mindössze a karámon belül. Az ágaskodás és a bakolás, valamint a vadság nem múlt. A düh sem. Az a düh, mely szívemet annyi ideig gyengítette, és az, hogy miért nem éreztem úgy, hogy múltamat teljesen lezártam volna.
Régi énem újra előtört, ugyan akartalanul, és igazából csöppet sem akartam, de éreztem, hogy ezt itt, most muszáj megtennem. Éreztem a férfi viselkedésén, hogy tudja, ki vagyok. Én is tudtam pontosan, hogy ő ki volt. Dühös voltam, ráadásul ritka bosszúálló kedvemben jártam. Az esőfelhők gyülekeztek, és én pedig tovább ágaskodtam.
A férfi megfordult, majd az istállóba rohant, “biztos most megilyedt”, gondoltam. Rövid idő múlva Anna-val jött ki az istállóból, mire én egy pillanatig elszégyeltem magam, de tovább ágaskodtam. A lány a karám kerítéséhez futott, majd megszólalt.
-Jaj, Release, mi a baj? Tudom, hogy nagyon nehéz feldolgozni azt, amit Tom tett veled, de muszáj, hogy túl tedd magad rajta, már megváltozott. – mondta, én viszont nem hittem. Dühösen felhorkantottam, majd Anna felé irányítottam lábaimat, aki még az utolsó pillanatban ugrott el, különben fejen rugtam volna.
Hirtelen hátraugrottam. Nem tudtam elviselni, hogy mit tettem. Legalább, majdnem mit tettem, de ha nem reagált volna akár meg is ölhettem volna. Azt, aki annyi mindenben segített engem, és annyi mindenben mellettem állt.
Miért őt büntetem egy másik ember miatt? Megdermedtem, és bűnbánóan lehajtottam a fejem, de a düh még mindig vezérelt, azért, hogy bosszút álljak azon a férfin, ki bántott, még inkább lelki sérüléseket okozott nekem.
Ám Anna ott állt mellette, mint aki védelmébe vette a férfit. Pont úgy, mint engem. Nem értettem. Ez a férfi megbántott, és visszaelékeztem, mikor Anna úgy ellene állt azon a napon, ő küldte el. Viszont most mégis az ő védelmében van…
A szívem két felé húzott.
Nekimegyek a férfinak, ezzel Anna-val folytatott bizalmamat teljesen eltörölve, és újra felmutatom régi énemet, viszont lassan lenyugszik a dühöm, és akkor talán minden job lesz, csak a teljes életem.
Vagy pedig most itt megállok, és lenyugszok, vagy hagyom, hogy Anna lenyugtathasson, és a dühöm ugyan tovább fog fokozódni, de talán egyszer eltűnik. Viszont Anna még mindig a bizalmába tud férkéztetni, és akkor megmutatom, hogy tényleg megváltoztam, nem pedig úgy mutattam.
Szememet becsuktam, és fejemet lehajtottam, szemeimet összeszorítottam, de dülőre nem jutottam. Lehetség, hogy értlelmetlen lenne nekimenni a férfinak, akkor csak fokoznám a dühömet, de lehet, hogy lenyugtatnám magam?
S ha Anna nem is szeret, csak úgy mutatja, hogy tudom is én miért, erre már nem is tudtam. Bár tudtam, hogy nem kell sietnem, mihamarabb döntéshez akartam jutni. Anan rámfigyelt, majd észrevettem, hogy az az örökös mosoly, mi mindig arcát diszíti eltűnt, s inkább szemeimet összehúzza, és éreztem rajta, hogy már ő azthiszi, hogy mégiscsak a régi Release vagyok.
Ennek láttán felemeltem a fejem, és annak a szándékából, hogy tévhite eltűnik lábaimat megmozdítottam, majd lassú léptekben elindultam felé. Anna nem tudta, hogy mit tegyen, fusson-e, vagy inkább nyugodjon meg. De még talán ekkor magam sem tudtam, hogy mit akarok tenni.
Viszont mikor Anna elé értem már megtudtam. Nyakamat átnyújtottam a kerítésen, majd fejemet ölébe helyeztem. Éreztem, hogy talán mégiscsak megváltoztam.
S igenis, én már új Release vagyok!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés