-Ühüm... Nah tehát... –lónyelven valami ilyesmit dünnyögtem Anna-val farkasszemet nézve.
Püm, izé, tudok én egyáltalában beszélni, dünnyögni vagy esetleg farkasszemet nézni? Nah de... Mnden bizonnyal, hogyha már ilyen izé izét, ilyen napló izét is vezetek, méginkább a saját gondolaiamba, akkor talán tudok beszélni, dünnyögni meg farkasszemet nézni is. Ez így reális, nem? Nah de... Most izé, azthiszem kezdek elfelejteni beszélni, méginkább gondolkozni. Tehát, most szépen visszasétálok a valóságba, mert minden bizonnyal Anna-nak már hiányzok, és már talán megint pszihopatának néz, holott nem is vagyok az. Kühüm...
-Release, kezdhetném, hogy elmondjam, hogy miért viselkedett veled így a régi gazdád, miért érzed magad angyalnak, ő pedig ördögnek téged, és noshát, miért furcsállom én is így a viselkedésedet? Esetleg inkább tovább folytatod ezt a nyugis álldogálást? – kérdezte a lány, én tanácstalanul bámultam tovább, egyenesen.
Anna vállat vont, végülis az ilyen hűdeénnemtörödőksemmivelsem viselkedésemmel minden bizonnyal már rég az agyára mentem. No meg aztán, biztos neki is jobb dolga is akadt, mintsem hogy itt ápolgassa az én lelki világomat az ő történeteivel. Talán jobban járok ha valami életjelet is adok. Felemeltem a fejem, majd odanyomtam hozzá, életjelként.
-Nah, akkor kezdjük is a történeted elején. Egy napon, Mr. Rennington, ugyebár a gazdád felhívott, hogy nem tudnák segíteni megszelídeteni téged. Akkoriban még egy lómegszelídítő központ is létezett a lovardában, mára megszűnt, mert nem túl nagy érdeklődést mutattak iránta. Viszont, tehát, a lovarda akkori és mai tulajdonosa egyben, Mr. Sambery elfogadta, és te hamarosan idekerültél. A tulajdonosod előtte figyelmeztett, hogy mjól figyeljünk veled, mert rugsz, harapsz, bakolsz meg ágaskodsz mint valami nem is tudom mi....
Rámeredtem Anna-ra. Hogy én, így viselkedni?! Nem értettem, mindenki összeküdött ellennem? Bár, talán Anna-nak igaza van. Kicsit pár pillanatig ideges voltam, aztán arra jutottam, hogy inkább tovább kéne hallgassam Anna-t, hogy mi hogy történt.
-... tehát, a lószállítóból is úgy jöttél ki, mint valami pokolfajzat. Alig tudtunk kivezetni a szállítóból, mert csak úgy bakoltál és támadtál, mintha bántottunk volna. Nah, valahogy bevezettünk téged egy nagy kör karámba, ott pedig rövid ideig rohantál, közben hihetetelnül nagyokat bakoltál, de hamar észrevetted, hogy nem cisnálunk semmit, ezért abbahagytad. Valaki közelített feléd, és ekkor újra elkezdted. Már-már majdnem szétszedted a kerítést, bár nem okoztál túl nagy sérülést, csak néhányat rugtál bele... Nah aztán újra volt egy hosszú bakkolásosdi, majd mikor úgy gondoltuk, hogy kiugráltad magad, és ideje van bevinni az istállóba, de ahogy kinyitottuk az ajtót kirohantál, és ekkor észrevettél egy kancát...
Hűha, rémtörténetből hirtelen romantikus történet, nah azta... De kemény..Már csak tovább kéne mondja, mert már látok hirtelen pár képet a múltból, bár még túl homályosak, vajon mi történt aztán? Nem tudom....
-...és beugrottál a karámjába. Hirtelen majdnem mindenki elájult. Természetesen csak majdnem elájultak. Egy pillanatig megálltunk, hogy nézzük mitörténik. Nos, be akartad fedezni. S lám, a kiöregedett makacs versenykanca, eddig egy ménnek sem hagyta, hogy befedezze, viszont neked engette. Először félbe akartuk szakítani, de azt hittük, hogy akkor még vadabb leszel. Estére végre bekerülték a boxba, majd másnap elkezdődött a szelídítés.
Hirtelen képek villantak be, a kancáról, és az emberektől, akik furcsállva bámulnak. Aztán a boxom, meg a szelídítés, de aztán, vajon mi történt? Egyre inkább kezdtem kiváncsibb lenni, és vártam, hogy Anna tovább folytassa a történetét. Hirtelen még Anna egy fiatalabb kori képét is láttam magam előtt, ahogy figyelget. Felnyerítettem.
-Két napra rá, elég szépen haladtál, viszont... A tulajdonos azt kérvényelte, hogy heréljen ki ott, ez megtörtént, viszont az este hatalmas vihar tört ki. Tűz ütött ki az istállóban. A legtöbb lovat kimenekítettük, de a te boxajtód valamiért nem nyílt ki. Amikor reménytelennek tartottuk a helyzetet, hogy kijutsz a lángok között kirepültél, viszont pár vágtaugrás után amikor elég messze kerültél a tűztől, megbotlottál egy hatalmas kőben, amit nem láttál, mert eltakarta a pocsolya, és hatalmasat estél.
Hogy tessék?! Ugye ez nem a szellemem? Remélem nem haltam meg, mert nem akarok amolyen izé lenni, nem is tudom milyen. Remélem, hogy még élek. Ó, Anna, kérlek folytasd! Esküszöm, ha még élek és nem folytatod itt halok meg.
-Akkor kómába estél, és azt hittük, meghaltál, viszont hamarosan már a rendes lakhelyedről azt a hírt kaptuk, hogy felébredtél. Tehát, minden bizonnyal onnantól emlékszel a dolgokra, azthiszem, hogy nincs több dolog, amit elmondanék magamról.
Tehát nem haltam meg. Arra eddig még sosem gondoltam, hogy én tényleg nem emlékszek sem a csikókoromra, sem a fiatalkoromra, csak egy felnőtt lóként csöppentem a világra. De sajnos, még így sem tudok semmit, sem anyámról, sem semmiről. El kell fogadnom ezt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés