Az utolsó vágta

Idegesen állok a boxajtóban. Idegesen, méginkább türelmetlenül. Majdhogynem kitörök, és nekiugrok a boxajtónak, de zsokém csak azért is fog vissza, s nem is érdekli, hogy én mihamarabb elszeretnék indulni. Ő csak fog, s rám sem hederít, de végülis, neki az észjárása teljesen más, mint az enyém.
Látom, hogy a mellettem álló ló nem épp úgy gondolkozik mint én. Nyugodtan áll, bár láthatóan felvan készülve. Nem mocorog, csak áll, mint aki a jószerencsét várja. Felkapom a fejem, eléggé furcsállom, hisz én, teljesen másképp gondolkozok, mint én. Én mihamarabb szeretnék elindulni, és végigfutni a versenyt, hogy újra megmutassam, én vagyok a legjobb.
De erre még nem került sor, csak idegesen figyelem a melettem álló lovat, és közben a földet kaparom idegességemben és türelmetlenségemben. A mellettem álló ló rám sem hederít, csak várja, hogy eltajtoljuk. Én viszont furcsállva bámulom őt, még mindig. Ő csak áll, s néz előre. Még mindig nem értem.
Hirtelen kicsapódnak a boxajtók, a ló elindul, viszont én, ahogy ő fele néztem kicsit balra ugrok, ezért a bal lapockámat erősen megütöm, hirtelen erős fájdalom hasít testembe, én viszont tudom, hogy futnom kell, ugyancsak egy edzés, de mindig jól kell teljesítenem, akármilyen fájdalom is ér.
Bár egy pillanatig elgondolkozok azon, hogy mi lenne, hogyha most mégse futnék, és inkább a sebemmel törődnék, nem pedig az edzéssel, és akkor egy állatorvos is megnézné, hogy súlyos-e, vagy sem. Ha súlyos, akkor is valamikor meggyógyulok, és futhatok, viszont ha nem súlyos, akkor minden bizonnyal már valamikor a héten futhatok.
De aztán rögtön eszembejut, nincs időm gondolkozni, vagy futok, vagy sem. Vagy megmutatom az erőmet, vagy nem. Vagy hagyom magamat pihenni, vagy sem. Rövid ideig idegesen állok, bár ezek csak ezredmásodpercek, de döntenem kell.
A galopp mellett döntök, és máris elrajtolok, a másik ló mellett, és csak kicsivel maradok le. Így még van esélyem arra, hogy most is nyerjek. Lépteim hosszúlnak és gyorsulnak egyszerre, hamar felzárkózok vetélytársam mellé, ér közben érzem, és hallom, miként zsokém hajt egyre előre.
Hirtelen újra a sebembe nyílal a fájdalom, de a galoppot nem hagyom abba. Döntöttem, és kész. Ez ilyeni egyszerű, nem gondolkozhatok el kétszer, háromszor, meg megannyiszor. Futok, egy kitartó és szívós lónak ez a kicsiny sérülés egy nagy semmi. Én pedig kitartó ló vagyok, akárki is mondja, hogy nem, bár még senkinek nem esett ki a tulajdonságomnak az ellentéte, mégpedig az, hogy könnyen feladok valamit.
Hamar elhúzok ellenfelem előtt, és már lassan egy hosszal vezetek, miközben hátranézek, s látom az egyre inkább eltávolodó lovat. Érzem, hogy ezt az edzést is, pont úgy, mint az ezelőttieket és minden bizonnyal az ezutániakat is megnyerem.
Ugyan egyre inkább kezdek karrierem végére menni, hisz már csak 4 verseny van hátra ebből a rövid karrierből, mégis próbálok tökéletesen teljesíteni. Ez pedig érzem, hogy sikerül. A galoppom, igazán gyors, egyre inkább gyorsul, és egyre inkább kezdem elhagyni ellenfelemet.
Újra hátrapillantok röviden, és látom, hogy már méginkább eltávolodott tőlem. Már érzem a nyerés csodálatos ízét, Sokak szerint elbízok magamban, én viszont nem hiszem.
Lépteim még inkább nyúlnak és gyorsulnak. Viszont ezek egyre inkább fájdalmasabbak lesznek. A fájdalom újra áthasított rajtam, viszont már nem csak a lapockámon, hanem egész testemen, és lábaimon is.
A fájdalom egyre erősebb, felnyerítek, bár próbálok nem törődni ezzel. De ez nem sikerül. Lépteim rövidülnek és lassúlnak, érzem a pálca ütését, de már sokkal fájdalmasabb a lapockám, méginkább az egész testem fájdalma,mint a pálca gyenge ütése.
Úgy érzem, hogy mostmár tényleg végem, a fájdalom végighasított testemen.
Hirtelen eleresztem magam, és a célegyenest mellett összeesek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés