Kérlek, bocsáss meg!

                                                                                                                          Bye, Zselyke

   Lassú lépdekkel mentem fel a szobámba, majd a falon néztem körül. Mindenhol lovak, lovak és lovak. Egyre inkább dühösebb voltam.
   -Ezek a semmirekellő négylábú idióták tönkretették az életem! A karom is majdnem eltörtem, emiatt a fránya Acorn miatt. –mondtam igazán dühösen, és az asztaltra csaptam. A posztereket pillanatok alatt leagattam a falról, és a kukába löktem. A képek, amelyken főleg én és a lovam álltunk ugyancsak ott landoltak. Leültem a székemre, és a számítógép előtt landoltam, ami pillanatok alatt töltődni kezdett. Ahogy ezt elértem az összes lovas mappát, háttérképet eltávolítottam, és a könyvjelzők közül az összes lovas oldalt is eltávolítottam. A polcokra és a sarokba pillantottam, ahol rengeteg lovas könyv és magazin sorakozott. Az össszest, egytől eggyigbehajgáltam a dobozba, majd szóltam apának, hogy segítsen levinni a pincébe, aztán égessük el, vagy csináljunk velük valamit, csak ne tartsuk meg. Lepattantam a nappaliba, ahol drága Acorn-on kivül két állatkám várt. Kyra, a sziámi macska nőstény, és Dasher, a golden retriever kan kutya. Arcomról eltűnt a düh, és dobtam egy halvány mosolyt feléjük. Feltöltöttem az etetőjüket, mjad amikor ők igazán hamar felfalták a kajájukat megsimogattam őket.
   -Ugye ti még szeretttek, és megbíztok bennem? –kérdeztem mosolyogva, mire ők egy ugatással és egy nyávogással válaszoltak. Felmentem a szobámba, velük a hátamnál, s mivel a fal tiszta üres volt az ő képükkel agattam tele, ez pedig már rögtön jobban tetszett. Délután fele járt az idő, és ők lefeküttek a kosarukba. Úgy döntöttem, hogy itt az idő beszélni apuékkal Acorn-ról. Lassan lementem a lépcsőn, s a nappaliba érkeztem, ahol ők rögtön rám szóltak, hogy üljek az asztalhoz, és lással hozzá enni. Nem igazán volt étvágyam a baleset után, de mivel anyu a kedvenc kajámat készítette megettem, de most nem izlett annyira, mint eddig. Éreztem, hogy a lovakat életem végére megutáltam, és szánalmas kis négylábu semmik. Mikor befejeztük a vacsorát megszólaltam.

   -Mikor adjuk el Acord-ot? –kérdeztem ismét idegesen, mert mihamarabb túl akartam lenni rjata, és széttépni a tulajdonosi papírt. Anya felhúzta a szemöldökét.

   -Igaz nem gondoltad komolyan, Lucy? Acord szeret téged, nem hagyhatod cserben, nem ő tehet arról, hogy megrémült attól a sastól. Valamint ha jobban belegondolunk, ha nem azzal törődtél volna, hogy elhesegesd a sast, hanem, hogy megmaradj a nyeregben nem itt tartanánk. Akkor mindenki boldog lenne. De legalább búcsuzz el tőle. –osztott ki anya.
   -Jó, elbúcsuzok tőle, de semmi több! Hadd ne én legyek a hibás! Mit csináljak, hagyjam, hogy az a madár széttépjen?! –kérdeztem ingerülten, és indultam fel a szobám felé. Még hallottam, hogy apa valami „Acord is csak megakart védeni.”-t, de engem csöppet sem érdekelt, nem hittem neki. És még az ő pártját fogják! Elbúcsuzok tőle, de csak hogy tudja az a semmirekellő, hogy miért lesz új gazdija! Éljen azzal a tudattal, hogy ő mindenért a hibás! Kicsaptam az ajtót, majd Kyra és Dasher felébredt, és fáradt szemmel felém pillantottak.

   -Bocs. –mormogtam, és a biztonság kedvéjért, ha én későn kelek feltöltöttem az etetőjüket és az itatójukat. Ekkor a lovas CD-ken akadt meg a szemem. Megfogtam őket, és ők is a kukábam landultpk. Iszonyúan megutáltam ezeket a négylábuakat. Amikor bekapcsoltam egy lovas műsor volt, ezért rögtön átkapcsoltam, és megnéztem a leendő kedvenc sorozatomat, aminek ma adták az első részét. Amiután vége lett kikapcsoltam, és rögtön elaludtam.

   Lassan nyitogattam ki a szemem a nap fényes sugaraira. Az ajtóm nyitva volt, állataim tálja üres volt, ezért következtettem, hogy Dasher nyitotta ki. Nyújtózkodtam egyet. Eléggé mérges voltam, amiért elkelett búcsizom még Acorn-tól. Kimentem a fürdőbe, és megmosakodtam, majd átöltöztem, és lépdeltem le a nappali felé. A reggeli már eléggé kihűlt. Lepattantam a székre, majd az egészet behapzsoltam, és apa felé néztem.

   -Mikor indulunk? Mihamarabb szeretnék túllenni az egészen, hogy lezárjam az Acorn és a lovas ügyet egyszerre. Aztán pedig eladjuk, és törődhetek végre más dolgokkal is. –mondtam.
   -Ha akarod akár most is mehetünk. Bár tudhatod, hogy szerintem kéne adj Acorn-nak mégegy esélyt, de ahogy te gondolod. –mondta, majd én mosolyogtam, és bepattantam a kocsiba. Anya is jött. Elindultunk, majd hamararosan  lovardába értünk. Kiszálltam a kocsiból, majd kissé dühösen szétnéztem. A lovász sietett.
   -Ó, Mr. Dawn! Nagyon sajnálom, de Acorn elszökött, gőzöm sincs, hogy hova ment. A boxajtója kilett rugva, és nem sikerült elkapnunk. –mondta. Mosolyogva megkönnyebültem, viszont nyerítést hallottam, és hamarosan a földre zuhantam hatalmas erővel. Hátranéztem, és lovam volt az, eléggé dühös pillantást vetettem ár.

   -Hagyd abba! Mi ketten elvállunk, majdnem megöltél, megérdemelsz annyit, hogy magadra maradj! Utállak! –mondtam. A lovász megakarta fogni, ám Acorn nem engedte meg. Kitéptem a vezetőszárat a kezéből, és rácsattoltam a kötőfékre. –Így kell. –mormogtam, majd ahhoz az istálló felé lépdeltem, ahol Acorn lakik. A ló nyugodt léptekkel kövestett, közben folyton hozzámbújt, én viszont ilyenkor eltoltam magam mögül, és rászóltam. Végre az istállóba értem, és benyomtam a boxába, ő viszont tovább lökdösött. Folyton követni akart. Fogtam egy répát egy zsákból, és a szájába nyomtam, majd valahogy beillesztettem a boxajtót, és elfutottam, jelezve apának és anyának, akik épp az egyik lótulajdonossal beszéltek. Türelmetlen teknitettel álltam, ők viszont megmondták, hogy ne türelmetlenkedjenek, lehet, hogy a család mégegy lovat vásárol. Elmosolyodtam, mikor rugás és esés hallatszott, és valaki ismét ellökött. Hátrafordultam, és lovamra pillantottam.

   -Hagyj! Lehetséges, hogy már megvan a leendő tulajdonosod! –mondtam, ám lovam kishíján megtámadta az embert, aki rögtön hátrált, és hozzám lépdelt, és nyugodt, bűnbánó szemmel rámnézett, s nyerített egyet. Mintha csak ezt mondaná: ’Kérlek, bocsáss meg!’. Ám én csak ránéztem dühös tekintettel.
   -Úgyse sajnállak meg, bármilyen pofát vágsz! Mindent elszúrtál! –mondtam, majd elfordultam, és lovam bűnbánóan a az istálló felé lépdelt, a lótulajdonos elment, majd apa megszólalt.
   -Nem is gondolkozik rajta, ha ötdollárért is eladó lenne nem venné meg. Valamint szerinte ás lótulajnak sem tetszik egy ilyen egyemberes ló. –mondta, s ez engem eléggé váratlanul ért. Amikor apa megszólalt lovam megtorpant, és még mindig bűnbánó, szomorú, és már majdnem síró szemekkel nézett rám, mikor én felé léptem.
   -Áll még az ajánlat? –kérdeztem mosolyogva, és lovam egy hatalmasat nyerített, én pedig megöleltem örömömben. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés