XII. fejezet

Rossz lépés

            A szellemek szerencsére megbékéltek, így azzal egyáltalán nem kellett foglalkozzunk. Connor már azt is kitalálta, hogy menjünk ki, és szeleteljük vékony darabkákra, Adrienne viszont meglehetősen viszakozott, amit megértettem, végülis ő volt az, aki megpróbálta megölni Nicolast, és nem volt csoda, hogy fél szembeszállni azok után, hogy a szívkitépés meg sem kottyant a férfinak.

            Connor üzent a felvilágiaknak még mielőtt ideértünk, hogy szükségünk lesz pár fegyverre a vámpírok ellen, és mikor valaki kopogtatott, én úgy gondoltam, hogy a csomagot jöttek meghozni. Én nyitottam ajtót, és egy harmincas évei végén járó férfit pillantottam.

            -Csomagot hoztam Mr. Connornak – mondta érzelemmentesen, és megnyugodtam, hogy nem Nicolas egyik csatlósa.

            -Köszönöm. Bár nem hiszem, hogy lenne már szükségünk – mondta, majd miután észrevette, hogy a férfi a csomagok behordása után továbbra is ott ácsorog az ajtóban, hozzátette. – Most elmehetsz, Bart.

            Az ottaniak meglehetősen sok dolgot tettek oda. Egy hordónyi szentelt vízet, két zsák fokhagymát, és vagy harminc keresztet kaptunk. De Connornak igaza volt. Nyílván nem lesz rá szükségünk. Aztán, egyszer csak megszólalt Richard.

            -Beszélek Nicolassal – Adrienne úgy nézett rá, mint aki most készül a vágóhídra, bár volt a dologban valami. – Talán nem öl meg, elvégre is... Elmegyek, és kész. Megkeresem. Talán meg tudnánk értetni vele, hogy vissza kéne csinálja a dolog.

            Tiltakozni szerettem volna, de a fiú csendre intett minket. Majd eltűnt.

            Richard kopogás nélkül lépett be Audrey házába. Nem gondolta, hogy bárkit is érdekelni fog, hogy jutott be. Úgy gondolta, hogy Nicolas itt maradt, bevált neki a ház. S tényleg, hamarosan ott állt előtte létrehozója.

            -Van oka is annak, hogy meglátogatsz engem? Egyszerűen hiányoltál? – kérdezte Nicolas mosolyogva, miközben Richard előtt termett.

            -Az utóbbi fél napban? Nem. De beszélnünk kell – mondta komoly hangon Richard.

            -Nincs kedvem beszélni – mondta unottan Nicolas, de aztán rögtön megszólalt. – Mit akarsz? Essünk túl rajta.

            Richard felsóhajtott. Nem ismerte meg Nicolast, teljesen az ellentéte volt annak a férfinak, aki régen átváltoztatta őt. – Megváltoztattál – jelentette ki, mire Nicolas felvonta a szemöldökét. – Mi történt vele? Hova tűnt az a Nicolas, akit eddig ismertem?!

            A férfi felnevetett, majd megszólalt. – Hogy Ő? – úgy beszélt, mintha nem ugyanaz az ember lenne, mint aki eddig volt. – Már meghalt – mondta könnyedén. – De ha gondolod, köthetünk egy alkut, Richard – mondta komoly hangon, mint az előbb a fiú beszélt. Mielőtt azonban az rákérdezhetett volna, Nicolas válaszolt is. – Arra gondoltam, hogy beszállhatnál mellém. Mi lehetnénk egy gyilkos páros, akitől mindenki tart. Mikor valaki meghallaná, hogy közeledünk, sírva rohangálva, maga mögött hagyva eddigi életét – a férfi hangja kezdett egyre hátborzongatóbb lenni.

            Richard egy pillanatra még igennel is akart válaszolni, így hát ha a férfi közelébe tud férkőzni, majd valahogy megölni őt. Azonban hamar rájött, hogy Nicolas nyílván rájött erre, és nem ajánlotta volna fel, ha egy csöppnyi kétség is lett volna benne, hogy a fiú átváltozás után megpróbálja megölni őt. A férfi tudta, amit már Richard is sejtett. Hogy amint vámpírrá válnak, elvesztik a fejüket, és a fiú biztos volt benne, hogy nem Nicolas megölésén gondolkozna, hanem hogy ők minél inkább veszélyesebbek, erősebbek legyenek, megölvén mindenkit, aki az útjukba akar kerülni. S mindezt öszönből.

            -Köszönöm a lehetőséget, de nem élek vele – utasította végül vissza Richard Nicolast, mire az egy pillanatra meghökkent, aztán elmosolyodott.

            -Sajnálom, szerintem nagyszerű páros lehettünk volna. De így, hogy az ellenség oldalán, meg kell, hogy öljelek – mondta Nicolas komolyan.

            Richard nyelt egyet. – Ha már úgy is megölsz, elmondhatnád, hogy jutattad be a vámpírokat az alvilágba – mondta, majd hallkabban hozzátette. – Egy halottnak úgy sem jár a szája.

            Nicolas ezen elmosolyodott, mintha csak erre a pillanatra várt volna. – Azt hittem te, meg a kis csapatod már rájött erre. A prophetek írtak egy átkot, de egy nagyon erős, varázsolni tudó fearsome felültudja azt írni. Most akkor, a soha viszont nem látásra, Richard.

            A fiú az utolsó pillanatban elugrott, majd hirtelen, kiugrott az ablakon, anélkül, hogy kinyitotta volna, ezzel kitörve azt. Aztán, futott, ahogy csak bírt. De legnagyobb meglepetésére Nicolas nem követte.

            Ami azt illeti, nem vártam vissza Richardot. Nicolas túl veszélyesnek tűnt, hogy bárki is túlélje a találkozást vele. S ugyan nem hallgatóztam, de könnyen a fülembe jutott, amint Adrienne azt beszélte, hogy én csak hátráltatom az egészet, és púp vagyok a hátukon. Egy pillanatra elszomorodtam, de aztán rájöttem, hogy jobb ez így.

            Talán, ha nem leszek Connorékkal, akkor Nicolas is lemond rólam, hogy kettőjükre koncentráljon, míg én megpróbálok új életet kezdeni, itt, az alvilágban, bármennyire is rosszul hangzott. Egy darabig úgy hittem, önzőség lenne tőlem ez, de aztán eszembe jutott, hogy maga Adrienne mondta, hogy jobb lenne, ha kiszálnék. Még ha nem is a szemembe, bár, számítottam rá, hogy hamar megmondja.

            Azonban, hamarosan hallottam, amint kinyílik ajtó, és rögtön odasiettem, s megláttam Richardot. Az ég világon semmi baja sem volt, aminek nagyon megörültem. A fiú azonban rögtön a többiekről kezdett faggatózni.

            -Fent vannak valahol. Nyílván lejönnek – válaszoltam nyugodtan.

            S valóban lent voltak rögtön. Richard elmesélt mindent, hogy járt Nicolassal. Adrienne erre rögtön felajánlotta, hogy akkor Brookot kell megkeressük, ő erős is, varázsolni is tud, és még, hogy meglegyen a hab a tortán, fearsome is.

            -Csak ne valami csapda legyen – mondta gyanakvóan Connor, mire mindhárman furcsán néztünk rá. – Nicolas vadászik ránk. És miután elmondta Richardnak, hogy hogy tudjuk visszaszáműzni a vámpírokat, Brooknál fog keresni minket.

            -Nicolas most egy gondolkodni képtelen vadállat. Nem gondolkozik azon, hogy hogy csalna minket csapdába. Nyílván otthon ül, és töri a fejét. Talán szó szerint – mondta magabiztosan Adrienne, mire Connor vállat vont.

            -Csak ne legyen igazam.            

            Végül Connor is megnyugodott, mikor azonban én is kimentem volna, Adrienne megszólalt. – Te inkább maradj itt. Vagy a legjobb lenne, ha visszamennél a városba. Ne gondold azt, hogy valami nagy fearsome lennél, egy éve sincs, hogy átalakultál, ha harcra kerülne sor, csak hátráltatnál minket. Köszönöm – mondta, majd mindhárman eltűntek. Egyedül maradtam.

            Adrienne, Connor és Richard nyugodtan mentek be Brook házába. A nő mindig arról beszélt, hogy neki nem kell kopogni, főleg, ha ők jönnek, bármikor készenlétben ál. Azonban az előszobába tele volt véres lábnyomokkal, majd mikor beléptek a nappaliba, meglátták Brookot, amint a fél teste elégett.

            -Azt hittem, nehezebb lesz titeket tőrbe csaljalak – szólalt meg valaki a hátuk mögül. Nicolas. 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.