IX. fejezet

Viszontlátás

Az esőcseppek gyorsan hatoltak be a szobába, amikor Angel szabad utat engedett nekik. A szél belecsapott hajába. Lassan nyújtotta ki a kezét az ablakon, ám egy láthatatlan fal nem engedte ki őt. Sóhajtott egyet. Már belenyugodott abba a ténybe, hogy valami furcsa ok miatt be van zárva ebbe a házba, és talán még ha is rombolnák, akkor sem tudna kijutni onnan. A biztonság kedvéért ismét megpróbálta kinyújtani kezét, hátha már csak szimplán halucinál, de a fal most sem engedte.

-Holnapután telihold – mondta magának. Az eddig meleg szoba most megtelt hidegséggel, és már Angel is kezdett fázni. Benyomta az ablakot, majd gondolkozni kezdett azon, hogy hogyan nyitotta ki. Mikor már úgy hitte, hogy sikeresen bezárta azt, egy erős fúvás érkezett, az ablak kicsapódott, és erősen fejen találta a lányt, aki nem engedetlenkedett túl sokat az ablaknak, elsőre lezuhant a földre, és látta, hogy álla kissé vérezni kezd, és egy üvegdarab esik ki az ablakból. Hallkan felsóhajtott.

-A szüleid nem tanították meg hogyan kell ablakot zárni? – hallott egy hangot miután az ajtó kinyílt. – Jah, hogy nektek nem ilyen régi ablakotok volt. Nos. Igazából csak azt szeretném mondani, hogy lehetőleg ne hűtsd ki az egész házat.

Nem mozdult meg Angel, hogy Chelsea szemébe nézhessen, de sikeresen maga elé tudta képzelni a másik gúnyos mosolyát. Az ajtó bezárult, és Angel egy mély levegőt vett. Lassan felállt, majd sikeresen bezárta az ablakot. Akarata ellenére is mosoly húzódott el arcán, hogy milyen idétlen volt. Kilépett a szobából, hogy mossa meg arcát, és állítsa meg a vérzést.

Mikor kilépett az ajtón abban a pillanatban egy férfi hangot hallott, amint ordibál, aztán egy másik, valamivel nyugodtabb helyeselte amit a másik mond. Aztán meghallotta Chelsea hangját is, de az övéből már alig lehetett megérteni, hogy mit mond, mert csak ott rikácsolt. Végül az első férfi hang gazdája nyugodtabban megszólalt.

-Akkor remélem megértetted amit mondtam. Nem fogsz kihagyni minket, csak azért, hogy mindent te vigyél – mondta.

-Te, önző ribanc – mondta már vagy húszadjára a fiatalabbik fiú.

-Most, hogy a tudtomra adtad, tényleg megnyugodhatnál – mondta Chelsea, láthatóan nyugodtan, és már mosolygott is. – Te meg, Hamilton, miután az egészet elrontottad, ne szólj egy szót sem, borulj térdre, ha majd megvédelek a gonosz tanácstól, akik mérgesek rád.

Angel tett egy lépést a folyosón a fürdő felé. Aztán mikor rátette a kezét a kilincsre, megérezte, hogy valamivel megvágta a kezét, és hangot adott fájdalmának, mikor pedig meglátta a tenyerét észrevette, hogy egy üvegdarab van ott. Biztos beletenyereltem, és akkor nem éreztem meg, vagy... – gondolta, de nem folytatta.

-Ki van fent? – hallotta a fiatalabb fiú hangját.

-A kulcs – jött a válasz Chelsea-től.

-Köszönöm, hogy végre megmondtad, hogy a tulajdonodban van – szólt Hamilton.

Lépteket hallott. Valamiért futni kezdett, fel a másodikra, ott pedig rohant végig a folyosón, nyitogatva be minden szobába, végül egy elhagyatott szobában lelte magát, ami régen gardróvként használt, és néhány ősrégi ruha még volt is benne. Rátört a pánikroham, és kishíján elsikította magát, végül csak a szívverése gyorsult fel, és próbálta lassan, mélyen venni a levegőt. Lábnyomai látszódtak, annyira poros volt az egész szoba.

Egyik legnagyobb gondja az volt, hogy képtelen volt kijutni a szobából, csak az ablakon keresztül lett volna képes, viszont mindenhol láthatatlan falak vették körül. Hogy később ne hibáztassa magát, kinyitotta az egyik régi ablakot, és megpróbált kimászni rajta. Akkor támaszkodhatott is volna az ablakon, képtelen volt kijutni rajta, még a haja is rálapult a semmire.

-Nem is mesélted, hogy a kulcs egy szellem – mondta gúnyosan Hamilton.

-Akkor nem is érünk vele semmit – szólt csüggedten a fiatalabbik.

 -Hamilton, az öcsédnek nincs semmi humorérzéke – szólt Chelsea az idősebbikhez. – Tényleg nem tudom hová tűnt. Biztos megijedt a semmitől – kuncogott.

-Mi van, ha elmenekül? – kérdezte ijedten a fiatalabb.

-Fél órán keresztül... – szólt volna Chelsea, de rögtön beleszóltak.

-Öt perce vagyunk itt – rontott közbe a fiatalabb fiú, aki minden bizonnyal Hamilton öccse volt.

-Büszke lehetsz rá, nem? Hogy valakinek ennyire pontos öccse legyen. Már majdnem irigyellek, Hamilton – szólt Chelsea. Láthatóan úgy tekintett a fiúra, mint aki nem is lenne ott, inkább a másikhoz beszélt.

-Abbahagynátok? Úgy viselkedtek, mint két gyerek! – mordult fel idegesen Hamilton.

-Miért? Brandon nem az? – kérdezte mosolyogva Chelsea, nem jött válasz.

Angel ismét hallotta, amint valaki, vagy valakik jönnek fel a lépcsőn, majd nyitnak be minden ajtón. Remélte, hogy nem veszik észre, azonban hangokat hallott

-Angel szeret logikusan gondolkozni – szólalt meg Chelsea. – Ellentétben Brandonnal. – fűzte hozzá.

-És? – kérdezte Hamilton, s nem törődött a második mondattal.

-Feltételezéseim szerint a ruhatárban van. Ott úgy gondolja, hogy nem leljük meg. Pedig megleljük – folytatta Chelsea.

-Azonban nem számolt Chelsea hajmeresztő gondolkozásmódjával, és így azt hiszi, hogy megmenekülhet – mondta gúnyosan Brandon.

-Nem volt vicces – mosolyodott el Chelsea, majd a gardróv felé indult

Angel egy hatalmasat nyelt. Lehet, hogy nem kellett volna elbújnia, elvégre is semmilyen gyilkos szándékuk nem volt a látogatóknak, csupán megnézni, ki ez a kulcs. Most viszont lehet, hogy azért is megkínozzák... vagy valami más. Az ajtó kinyílt, majd meghallotta Chelsea hangját.

-A bújócskának vége – rontott be, majd azért is becsapta az ajtót.

-Nem harapunk – szólalt meg Brandon.

-Csak gyere elő – mondta Hamilton.

Angel nyelt egyet. Nem emlékezett arra, hogy hogyan került oda, de a következő pillanatban Chelsea, és két ismeretlen férfi - minden bizonnyal Brandon és Hamilton – álltak előtte. Chelsea halványan elmosolyodott.

-Nem mondtad, hogy meddig számoljunk – mosolygott még minidig. – Így nem fair a játék.

-És még én vagyok a gyerekes – szólalt meg hidegen Brandon.

-Kik vagytok? – kérdezte ijedten Angel.

-Az óvodás Brandon, az óvóbácsi pedig Hamilton – jelentette ki szímpadiasan Chelsea, és ismét mosolygott.

Angel vett egy mély levegőt, majd megpróbált felállni, de valamiért lábai nem igazán tudták megtartani, mikor pedig úgy hitte, hogy a földre zuhan, Brandon karjaiban kötött ki. Egy önálló lépésre szánta el magát. Mikor pedig elvette kezeit, észrevette, hogy a jobb keze egy igencsak nagy vérfoltot hagyott a fiú pólóján. Megnézte tenyerét, és látta, hogy valamitől igencsak elkezdett vérezni a vágás helye.

-Hajrá, vérezd össze az egész pólóját – kezdett szúrkolni Chelsea.

Angel végül sikeresen megállt a lábán, és lassú léptekkel elindult a ruhatár ajtaja felé, mikor is Brandon felkiáltott.

-Próbáld meg inkább élvezni az utolsó napjaidat! – Angel hátranézett.

-Brandon úgy érti, hogy míg ember vagy – próbálta javítgatni Chelsea a fiú mondatát.

-Mi az, még nem tudja? – kérdezte furcsálva Brandon. 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.