A betörő kísértet

            Éppen a szobámban ültem, és a leckét csináltam, ami ma az átlagnál is több volt. Egyszercsak hallottam, amint valamelyik ajtó kinyílik, majd bezártul. Tudtommal szüleim nem voltak itthon, így rögtön rámtört a pánikroham.

            -Anya? Apa? – kérdeztem remegő hangon, ám mégis hangosan.

            -Igen? – hallottam. De ez a hang nem szüleimtől jött. Ez a hang rekedt volt.

            Elővettem a teniszütőt, majd lenyomtam akilincset, s kiléptem a biztonságot jelentő meleg szobámból.

            -Itt vagyok... – nyöszörögtem alig hallhatóan.

            A következő pillanatban egy alak jelent meg előttem. Nem tanulmányoztam, megfogtam a teniszütőt, és egy hatalmasat ütöttem rajta. Mármint ütöttem volna, mert köddé vált. Szó szerint.

            -Hova tűntél? És mi ez a ködféleség? – kérdeztem felbátorodva, pedig megijednem kellett volna, hisz semmi esélyem sincs ellene.

            -Hogy én? A szobádban... A ködöt meg én csináltam. Puszta erőből – mondta.

            -Nem hiszem – mondtam, de valamiért mégis hittem neki.

            Őrült iramban futottam le a lépcsőn, majd a konyhába rohantam. A nagy félelemtől azt sem tudtam, hol vannak a kések. Végül több fiók kihúzása után végül megleltem. Kivettem belőle egy éles kést.

            -Hol vagy? – kérdeztem a betörőtől, vagy mi az.

            -Itt – mondta mosolyogva.

            Most sem tanulmányoztam, hogy hogy néz ki,  hanem egy újabb támadást kísérleteztem meg. Beledöbtem a kést, de ismét eltűnt.

            -Most feldühítettél – mondta flegmán, de mégis dühösen.

            Még akkor is le voltam fagyva, mikor az ajtón beléptek szüleim.

            -Veled meg mi van? – kérdezte anyám.

            -Semmi – motyogtam.

            -Ne hazudj – mondta apám.

            -Valaki bejött. Próbáltam leütni, eltűnt, próbáltam leszúrni, eltűnt. Most pedig itt állok...

            Motyogásom félbe szakadt, és sűrű könnyek kezdtek folyni arcomon.

            Egész nap azon gondolkoztam, hogy ki lehetett az az ember, aki ilyesmikre képes, de végül csak nem jöttem rá. Végül éjfél után pár órával sikeresen elaludtam.

            Ahol álmomban voltam egy különös hely volt. Egy régi várban voltam, és mindenhol köd helyezkedett el, s alig láttam valamit. Csak mentem fel a lépcsőn, majd később mintha menekülni akartam volna, hamarosan pedig hangokat hallottam.

            -Eressz el! – hallottam egy rekedt, ismerős hangot, majd megtorpantam, de aztán mégis indultam tovább. Pár perc múlva a friss levegőre értem.

            Két férfi dulakodott. Az egyiket megismertem: a betörő volt. A másik egy karót vett elő, és hasba szúrta a betörőt, aki rögtön meghalt.

            A következő pillanatban felébredtem, ám mielőtt egy jót sikítani tudtam volna, valaki bedogta a szám. Azonban nem hagytam magam, és kitéptem magam a betörő karjaiból. Az ajtó felé futottam, ám az zárta volt. Gyorsan az ablakhoz értem, kinyitottam, majd a segítséget jelentő magas fára másztam a sötétben, és bezártam magam mögött az ablakot. Ám ekkor a betörő az ablaknak ugrott, amiből kitört az üveg, ám a férfi ottragadt. Eszembe jutottak az álmomban látottak. Letörtem egy ágat a fáról, és hasba szúrtam a szörnyeteget.

            Az idő felgyorsult körülöttem, legalábbis az ismeretlen teste hamarosan egy százharminc éves férfi testének felelt meg. Hamarosan csak a csontok látszódtak, majd azok is elhamvadtak. Egy perc leforgása alatt.

            Elgondolkoztam azon, hogy léteznek-e ilyen halhatatlan lényeg. De már nem is igazán érdekelt. Viszont az bebizonyosodott, hogy igenis három a magyar igazság.

Súgó Még nincs hozzászólás.