A halál útja

Felleg Zselyke  2011.01.07. 18:20

            S valami, ha nem Isten, akkor az Ördög, meghallgatta őt. Megszólalt. Te vagy az, ki jól tudja, ki miért kell meghaljon. Hát intézd ezentúl te, ki mikor szülessen, s haljon meg. Éreztem rajtad, hogy boszorkány vagy, érzem, hogy hatalmas erőkkel vagy felruházva. Írd hát, ki mikor haljék meg.
 

            De vajon ez a történet milyen hatással van napjainkra? A hívők azt hiszik, Isten rendeli meg halálukat, s akik nem hisznek benne, azt hiszik, még mindig az van, mint ami a XV. – ik századig volt: a véletlen műve. Viszont ha minden kiderül, akkor mi történik? Tudjuk hát meg. Mikor is a halál boszorkánya, ki örök életű volt, elment, hogy nézzen körül, igazak-e az állításai, amit írt. Kiment a sivatagban elrejtett pincéből, bezárta ajtaját, majd eltakarta a homokkal, s eltűnt.

          Néhány kiváncsi felfededező, kik valami kalandot kerestek – itt, a sivatag legmélyn – sétáltak a pince mellett. Egyikük, egy huszas éveiben járó férfi viszont megbotlott valamiben, és a földre esett. S amint kezeivel megpróbálta magát támasztani, a homokot elnyomta, s meglátta a pince ajtaját.

         -Nézzétek! Találtam valamit! – ordított egy hatalmasat, majd társai odaszaladtak hozzá. Kiváncsian sepertk el a homokat az ajtóról, majd kinyitották.

            Bátran lemásztak a létrán, s benéztek a könyvekkel teli pincébe. Mindenhol rengeteg könyv, polcokon sorakoztak. Születések – 1901 tavasza olvasták, majd arrébmentek: Halálok – 2003 ősze. S tényleg. Több száz köny, egy elhagyatott pincében, a polcokon sorakoztak. Minden évjárat 1791-től 2063 – ig.

            -Vajon tényleg igazak? – kérdezte egyikük. Kinyitottak pár könyvet, s minden születés, halál, amit ismertek, igaz volt. Mikor saját halálukat is megleltk elszörnyülköttek, s a gyengébbek rémült zokogásba törtek ki.

            Így aztán a pince hamarosan megtelt emberekkel, nem is tudva, hogy a boszorkány is ott van köztük, aki láthatóan nagyon dühös. A könyveket bevitték a különböző palotákba, hogy jó helyük legyen.

              Egy család nyugodtan nézte a TV-ét, mikor is keződödtt a híradó. A gyerekek, szülők, nagyszülők összegyűltek, hisz mindig együtt szokták nézni mi történt mostanában.

              Tegnap, 2010. december 11. – én néhány fiatal felfedező egy  pincére lelt. Állításuk szerint le van írva, ki mikor születik, s hal meg. Interjút készítettünk néhány felfedezővel, és sok mással. ... A vágatlan interjúkat megtekinthetük honlapunkon, a könyveket pedig a honlapunkon feltűntetett helyeken kereshetik meg. Hatalmas...

            A család megijedt. Tényleg meg van írva, mikor fognak meghalni? Meg kell nézniük azokat a könyveket. Tudniuk kell, mikor  lesz életüknek vége. Hisz ennél fontosab információ nem is lehetne.

Természetesen nem ez az egyetlen család, aki megakarta tudni, meddig élnek. Azok a helyek, ahol ezek a könyvek voltak, mind-mind tele volt, alig fértek el bennük az emberek.             De sokan nem tudtak megelégedni azzal, hogy mikor halnak meg. Hiszen ha tudod, hogy még idén, vagy jövőre meghalsz, nem tudsz lenyugodni. Ezért aztán egy több száz emberből álló csoport, akik hamarosan haltak volna meg, pedig nem voltak betegek, nem voltak ellenségei, fellázadtak.    

Abban reménykedtek, hogyha a könyvek nem léteznek, akkor talán a véletlenre lesz bízva az, hogy mikor halnak meg, nem pedig néhány lapra. Ezért aztán egy nap valami történt.           

Karácsony előtt pár nappal, éjszaka betörések történtek. Olyan helyekre, ahol ezek a könyvek voltak. Minden elégett. Felégtek a házak, s nem csak azok az épületek álltak lángban, amikben a könyvek voltak, hanem a környékbeli házak is. Az emberek sikítozva menekültek, ám a gyújtógatok úgy gondolták, ez a megváltás.  

Másnapra sem volt hiány semmi ilyen aggodalomból. A tűz egészen messzire terjedt, a halálos áldozatok száma hatalmas volt, olyanok is meghaltak, akik nem voltak leírva erre a napra. Akik pedig, azt hitték, haláluk napja azon a napon volt, semmi bajuk sem történt. Mintha az emberek megnyugodtak volna: a könyvek elégtek. De életüket most még nagyobb veszély fenyegette, amint szinte képtelenség volt elhárítani.

 

Mikor a boszorkány meglátta, hogy könyvei nincsennek a helyén megrémült. Pedig valahol itt kéne lenniük. Nem vitte el ő sehova. Viszont ekkor jutott eszébe, hogy az ajtót úgyfelejtette. Valaki bejutott. Futott az ágyan. Egy könyv sincs a helyén. Meg kell találnia őket. Ekkor emberek érkeztek a pincéhez.

-Az összes könyv elégett. Az emberek biztonságban vannak. – mondta az egyik férfi, miközben a másik bólíntott. Szemöldökét összevonta.

-Viszont elkéne kapni azokat a gyújtógatókat. Több ezer ember és ház égett el miattuk. Börtönben ban a helyük. – mondta a másik, miközben társa bólíntott.

A boszorkány elbújt egy polc mögé. Az összes könyve felgyúlt?! Ez rettenetes. Ennél szörnyűbb dolgot nem tudott elképzelni. Mostmár nincs mit megkeresni! Végül úgy döntött, hogy kiéli dühét az emberiségen.

 

New York-ban minden ember furcsállta a fekete hajú, különös ruházatú nőt, aki éppen a Szabadságszoborhoz ment. Dühös volt,viszont az embereknek sejtésük sem volt, mi ennek a hatalmas dühnek az oka. Lehet, későn halt volna meg, és most félt, nemsokára itt van a halál. Sok ember erre gondolt.

Mikor a nő a tetőn volt kócos haja most az átlagnál is ziláltabb volt. Ruhája szakadt, és egy régi könyvet tartott a kezében. Egyszercsak vér kezdett folyni New York egyik jelképén. Egyre lejebb és lejebb. Több ember sikítozni kezdett, néhányan futottak, ahogy bírtak. Autóba száltak, s hamarosan akkora dugó alakult ki, mint amilyen sosem volt.

-Emberek! – hallatszott egy hangos hang. – Elégetéttek mint azt, tami az enyém volt. Most büntetést érdemeltek! 2012-re hát legyen vége az életnek ezen a bolygón. Haljatok meg mindnyájan, ha nem voltatok velem elégedettek!

Ekkor a szabadságszobor zuhanni kezdett. A hatalmas épületet mintha rombolták volna. Pár percen belül egész New York égett. Itt a vége az emberiségnek?

Az emberek hosszan gondolkoztak. Hogyan pusztíthatja el ez a nő az egész földet? Talán egy meteor, esetleg valamelyik bolygóval összeütközik? Maguk sem tudták, hogyan akadályozhatják meg ezt. A föld összes tudósa, mindenki, akinek bármi köze is van ehhez összegyűlt, hogy megmentsék a földet.

De ami aznap történt – az év első napján – az szörnyű volt. Emberek gyilkolták le egymást ok nélkül. Szinte az összes halálos beteg meghalt, millióknál azonosítottak halálos betegségeket. Több, mint egy millió baleset történt, a halottak száma összesen hatvanegy millió személy. Holtan született babák, elvetélések, és aznap csupán körülbelül ezer kisgyerek született élve.

Ez pedig így folytatódott. A hónap végére 400 millió halott, és 30 000 új élet.

Mindenki tudja jól, hogy ez így nem folytatódhat. De hogyan akadályozhatnák meg? Még azt sem tudják, hogy hol él ez a mindenki által rettegett boszorkány? Az összes megmaradt rendőr a személyleírások alapján keresni kezdte azt.

Egy nap, már március volt, s a föld lakossága egy milliárddal kevesebb volt, mint még 2010-ben. Egy hívő nő imádkozni kezdett. De úgy, ahogy még senki sosem tette meg ebben az évben. Mikor befejezte a szakadék szélén tartó több órás imáját így szólt.

-S legyek én az áldozat. – mondta, majd lezuhant a sziklákról, s a mélybe veszett.

Akkor hatalmas csillag égett a hold mellett, s egyre nagyobb és nagyobb lett. Míg végül akkora, hogy eltakarta a holdat. Aztán eltűnt. Sírtak az emberek, azt hitték, hogy újra megváltó jön e földre, de csupán egy hatalmas csillag volt.

Egy temetőben másnap hatalmas zaj volt. Nem emberek lármáztak ott, nem is állatok. Néhány ember szeretteiért imádkozott, bár a legtöbben magukért, hogy ők ne úgy végezzék, mint ahogy azok az emberek, akiket szerettek, s akik már kevésbé kedveltek.

Pár perc múlva sikítozás. A sírok kinyíltak, és dühös, rég elhunyt holtak léptek ki belőlük. Csontvázuk hamarosan húst és bőrt kapott, majd külsejük emberibb lett. De ettől függetlenül látszott rajtuk, hogy már rég elhunytak.

Átvágtak városokon, falvakan, folyókon, tengereken és óceánokon. Emberek sikítoztak, de ők csak mentek. Mintha céljuk lett volna. Mert tényleg volt céljuk. Hamarosan egy nő előtt termettek. A fekete, kócos hajú, régies öltözetű nő előtt. S ekkor már több temetőből is összegyűltek. A holtak harcolni kezdtek. A boszorkány védekezett.

Ám egyik pillanatba a harc megállt. A holtak felfele kezdtek szállni. Szakadék keletkezett, földrengés volt. A boszorkány teste a kráterbe zuhant. A pokolba. Gondolták a hívők. Talán a pokol volt, talán csak egy rendes kráter. Nem tudta meg senki.

Súgó Még nincs hozzászólás.