Feltámadás

A patak csobogása messzire elhallatszott, s még a fák ringatózásai, valamint a szél halk, süvítő hangja is hallatszott a csendben. Egy oly különös csendben, mi mindenkit elaltat, amint néhány utat tévesztett hópehely a földre zuhan, de a nap meleg sugarai könnyen elolvasztják őket, s a gyönyörű, fehér hópelyhekből nem lesz más, mint egy csepp víz.

            S az a névtelen, gyönyörű, lilás-vöröses virág, mely ezen a gyönyörű réten nő csakis és kizárólag. Mindanyjian oly szépek, s amennyire szépek, gyógyító hatásuk is annyira van. A táj a gyönyörű tisztásról nézve gyönyörű, zöld dombok sokasága nem enged messzire menni, de azoknak tetejeiről minden oly gyönyörű, mint egy mesében. Igen. Ez az egész olyan, mintha egy gyönyörű meséből lenne kihozva, hol minden megtörténhet, s ahol csak a természet vesz részt a táj létrehozásában.

            A csendet léptek törik meg, majd egy mély levegő vétel, s egy fáradt sóhajtás. Majd egy nyögés, s aztán egy újabb lépés, mint aki oly nehezen tud megtenni egy lépést is. Talán valaki keres valamit, valami, ami segít rajta. Talán azok a gyönyörű, lilás-vöröses virágok? Lehetséges.

            Rosalie fáradtan nézett körül, majd visszaemlékezett, mit látott akkor, mikor már Richard azt hitte, hogy meghalt, s lelke valaki irányítása alatt erre a mezőre vitte, majd egy ismeretlennel találkozott, ki ezt a virágot mutatta neki. Azt a gyönyörű, névtelen virágot. Majd valami azt súgta neki, hogy elmehet, s ha megtalálja ezt a mezőt, tisztást, hol ez a gyönyörű virág nyílik, s megeszi szirmait, majd neki is visz belőle, akkor meggyógyul.

            Ez mind oly hihetetlen volt számára, hogy néhány, különös, ritka virágnak köszönhetően újra visszanyeri életét s erejét. Viszont rettegett attól, hogy ez igazából valami csalás, s ezek a gyönyörű virágok mind-mind mérgezőek, és valaki a halálát akarja biztosan. De tudta jól, hogyha nem próbálja meg, akkor minden bizonnyal örökké meghal.

            Mikor Richard meghallotta, hogy Connor megakarja ölni Rosalie-t minden reménye elszállt, hogy egyszer valaha is láthatja a lányt. Eddig azt gondolta, hogyha még él akkor újra találkozik vele, de mostmár tudta, hogy amint a férfi megtudja, hogy él-e a lány, és hogy hol van a következő órában tényleg holtan fog heverni Rosalie, s még lehet, ő is.

            -Remélem nem akarsz valami mentőakciót csinálni, mert ha megtudom, te is meghalsz. Egyenlőre nyugodt vagyok, de majd megkérek valakit, nyomozza ki, él-e a lány, s ha él, akkor hol van. – Connor tekintete komoly volt, s Richard valamint Adrienne is tudta jól, hogyha valamit elhatározott, akkor azt véghez fogja vinni.

            -Nos, én igazából csak megakartam nézni, hogy vagy, de most megyek, van valami dolgom. – mondta Adrienne, majd hatalmasat nyelt. Richard tekintete a nőre szegeződött, aki nem törődött a másik kettővel, s meg sem várta, míg Connor mondja a szokásost: „Rendben, mehetsz.”-et.

            Mikor kilépett a folyosón indult el sietős léptekkel, majd az ajtó kinyílt, s bezárult, majd gyors lépteket hallott. Hátrafordult. Richard volt az.

            -Miért teszel úgy, mintha semmi sem történt volna? – kérdezte ingerülten a fiú.

            -Nem hiszem el, hogy ezt tetted. Egy olyan emberért, aki meghalt, s mikor élt, akkor sem törődött senkivel. – mondta.

            Egy folyosón, talán ugyanebben az épületben egy férfi és egy nő állt. Láthatóan civakodtak egymással, a férfi okolja a nőt, a nő viszont próbálja kimagyarázni magát a dologból, de nem úgy tűnik, mint aki megbánta tettét.

            -A barátom volt. Ennyi csak jár neki, akkor is, ha meghalt. Nem szerette senki mióta megváltozott, csak én voltam a barátja. S tudom, hogy én is sokat jelentettem neki. Ő ezt kérte, mikor már tudta, hogy útban vannak érte. – mondta a nő.

            -Beférkőztél valakinek a tudatába, s valamint elrontottál, majd az megvadult, aztán álomba. Te tényleg nevetséges vagy. Ha Connor megtudja, mit tettél, minden bizonnyal megölet. Teljesen elment az eszed, Kate! Te is tudod jól, hogy csak egyféleképpen tudod helyrehozni amit tettél. – a férfi egyre inkább ingerült volt, láthatóan szörnyen ideges.

            Rosalie mosolyogva gyűjtött össze rengeteg virágszirmot, s örült annak, hogy újra fog élni, bár már érezte, hogy lelke és ereje újra visszatér testébe, s úgy gondolta, már most él, de azért arra jutott, hogy elviszi annak a nőnek a virágszirmokat.

            Mostmár csak meg kell találni. Abbam a furcsa látomásban azt mondta, hogy vér és erős akaraterővel meglehet találni őt. Minden bizonnyal igaza volt. Gondolta a lány.

            Körmei hirtelen macskakaromszerűek lettek, puszta akaratból, majd kezén mart egyet, s elkezdett folyni a vér, egyre inkább, miközben körmei újra rendesek lettek. Csak folyt, és folyt, majd miután a lány úgy érezte, hogy elég, erősen megfogta karját, s a vérzés könnyen elállt.

            Ekkor valami különös dolog történt. A vér a levegőbe emelkedett, majd elindult egy úton, magatta vért hagyva. Mikor Rosalie megfordult, hogy követhesse azt egy szőke lányt látott meg, aki mikor meglátta pajkosan elmosolyodott.

            -Miért nem hagyod a fenébe? Ugyértem, mostmár élsz. Puszta jószándékból viszed vissza annak a nőnek? S a végén lefejez... Jó gondolat  - szólalt meg a lány.

            -Ki vagy te? – kérdezett rá hirtelen Rosalie, de elgondolkozott, hogy vajon tényleg igaza van-e a lánynak. – Tényleg nem kell elvinnem?

            -Mennyi sok kérdés. Igazam van, miért hazudnék? Már élsz, én meg különben sem akarom, hogy elvidd Kate-nek azokat a virágszirmokat. Nem érdemli meg, hogyha meghal, majd feltámadjon a halálból. – mosolygott a lány. – De tényleg. Mennyire illetlen vagyok. Melanie a nevem.

            Mikor Rose meghallotta a Melanie nevet elgondolkozott. Elgondolkozott azon, mikor Richard-dal és Nicolas-sal először találkozott. Richard említett egy Melanie nevet, hogy ő valami kém. Reménykedett benne, hogy a lány nem az, akit Richard említett, és ha mégis, akkor nem pont őt jött megkeresni.

            -Nem kérdem meg a neved. Tudom jól. Rosalie vagy. S most velem jösz a városba. – mondta Melanie.

            -Richard! Hé. Richard, hol vagy? – hallatszott Adrienne hangja, amint a hatalmas házban fel-alá járkált össze vissza, a fiút keresve.Minden szobába benyitott, majd elnézést kért, hogy csak úgy simán betolakodott.

            Mintha valami fontos mondanivalója lett volna a fiú számára. S már mintha ideges is lett volna. Talán félt attól, hogy a fiú eltűnt. Ekkor a ház elhagyatott részére lépett be, ahol végigrohant a folyosón, majd kilépett egy olyan erkélyre, ami minden bizonnyal több száz éves lehet.

            -Van egy jó hírem. – mosolygott a lány mikor végre meglátta Richard-ot. De az nem törődött vele.

            -Jó hír?! – kezdte el idegesen Richard. – Nem hiszem, hogy valami is jó hír lehet. A tanítómat elnyelte a föld, az az ember, aki feláldozta magát értem halálta van itélve, ha még nem halt meg, és akit a barátomnak hittem szimplán azt mondta, hogyha bármi veszélyes is lesz abban, hogy megmentsek a lányt, akkor ő visszatáncol, nehogy lerombolja a hírnevét az, hogyha próbál nekem segíteni meg Morgan tanítványának. Kérlek, pont te ne mondj nekem semmi jót .

            Adrienne lehunyta a szemét, s látszott rajta, hogy megbánta azt, amit mondott nemrég Richard-nak. Bár a lány úgy gondolta, hogy ő nem teljesen azt mondta, amit később a fiú mondott neki.

            -Tudod. Rosalie él. S lehet, hogy valamiképpen csak eltudjuk azt érni, hogy Connor ne ölje meg őt.

Súgó Még nincs hozzászólás.