Segítség, eltűntem!

            Egy esős vasárnapi reggelen arra ébredtem, hogy a szobámban minden fel van dúlva. A polcok üresen álltak, a könyvek össze-vissza hevertek a földön, és amit csak össze lehetett törni törött volt.

            Egy rövid pillanat erejéig azon gondolkoztam, hogy vajon én hogy-hogy nem vagyok megsértve, összeverve. De a következő pillanatban már azon gondolkoztam, hogy vajon szüleim hol vannak. Kirohantam a szobámból.

            -Anya! Apa! – ordítottam egy hatalmasat ahogy csak bírtam. De nem jött válasz.

            Rémülten nyitottam be minden szobába. Az összes felvolt dúlva, de szüleimet nem láttam sehol.

            Rögtön a telefonhoz futottam, s hívtam a rendőrséget. Azok hamar felvették, majd elmondtam, hogy kiraboltak  és a szüleim eltűntek. Elmondták, hogy sietnek ahogy csak bírnak.

            Idegesen toporogtam a házban. Sírtam, ordibáltam is, törni is akartam, dehát már minden össze volt törve. Már hallottam amint a rendőrautók közelednek. De nem tudtam megvárni őket. Elájultam.

            Szemeimet lassan nyitottam ki. Először arra gondoltam, hogy egy kórházi ágyon fekszek, elvégre is a rendőrök jöttek, senki sem tudott volna elrabolni. De mikor sikeresen kinyitottam szemeimet, akkor észrevettem, hogy egy csöppet sem kényelmes, rozoga ágyon fekszek.

            Ne! Elraboltak! Erre gondoltam először. A szoba üres volt, csak az az egy ágy volt benne. Rémületemben akkorát sikítottam, hogy akár két kilóméterig is elhallatszott talán.

            Ekkor egy idős ember nyitott be. Alacsony volt, görbebottal járt, s kissé ijesztő volt. Egy rövid ideig azon gondolkoztam, hogy ez egy élőhalott. Márha lenne ilyen. De ekkor hozzámszólt:

            -Hát felébredtél drágám! Hogy hívnak?

            -Eresszen el maga őrült! Tűnjön el! Most! – ordítottam. Mi is a nevem? Kérdeztem magamtól. – Én...én... én nem tudom a saját nevem! – kiáltottam, majd újra sikítottam.

            A férfi furcsa tekintettel nézett rám. Netalán rosszat mondtam? Gondoltam, de semmi sem jutott eszembe.

            -Amint látom nem akarsz engem. Nem akarsz egy jó helyet, ahol meghúzódhatsz. Akkor viszont én sem akarlak téged. Pedig csak segíteni akartam. – mondta. Nem értettem mit mond. Meg fog ölni! Jutott eszembe. De nem így tett.

            Megragadta a pólómat, majd szó szerint kidobott az erdei kis házból. Szörnyen fájt mindenem.

            De vajon hol szedett össze? Gondolatomon majdnem nevettem. Mégis hogy tudok erre gondolni, ha még a nevemre sem emlékszem, csak arra , hogy eltűntek a szüleim?! Tényleg! A szüleim! Meg kell találnom őket! Nem. Előbb megpróbálom saját magamat meglelni! Ez lesz a legjobb. Végül erre jutottam.

            Mostmár az elhatározás megvolt, már csak véghez kellett vinni. Azt viszont nem tudom, hogy hogyan. Talán ha esetleg kijutnék az erdőből megkérdezhetném az embereket vagy talán lelek egy táblát és eszembe jut hol lakom.

            Arra már rájöttem, hogy egy kisvárosban élek, egy házvam, valamilyen eldugott utcában, meg azt is, hogy kiraboltak.

            Ezekkel az információkkal indultam el utamra. Segítségért is kitáltottam, válasz nem jött, s órákig barangoltam, de sehol senki. Örökre itt vesztem el. Itt fogok éhen halni, s a testemet soha senki nem találja meg. Milyen „hősies” halál! De legalább úgy halok meg, hogy a szüleimet keresem. Gondoltam. De talán mégsem kéne az egészte feladni. Igen, nem adom! Addig járok az erdőben, míg végül lelek egy embert.

            Nem is gondoltam arra, hogy álmodok, mert az álmok nem ilyenek. S nem is ilyen hosszúak.

            Úgy indultam el az erdőbe mint aki teljesen biztos a dolgában. De talán úgy is éreztem. Mentem, néha futottam, egy embert keresve.

            Órákig barangoltam, míg végül újra az öregember házához nem értem. Kissé féltem, de végül bekopogtam abban reménykedve, hogy megbocsát nekem.

            Hamarosan ajtót nyitott nekem, s mosolygott. Majd hozzám hívott valakiket. Mikor az egyik ajtó kinyílt alig hittem a szememnek: szüleim voltak azok. Ekkor már minden eszembe jutott.

            Elmondták, hogy felébredtek a nagy csörömpölésre, kimentek, de két rabló megfogta őket és az egyikkel el lettek küldetve. Ám amikor ebbe az erdőbe értek kiszabadtak, de aztén eltévedtek. Majd megtaláltál ezt a kunyhót, és a keresésemre akartak indulnide éppen időben jöttem.

            Szerencsésen hazaértünk, a rablókat elkapták, s minden újra rendre állt. Lehet nem ez volt a legkellemesebb élményem, de túléltem. Már csak egy kérdésem magadt: hogy kerültem az öregemberhez? De már nem is annyira érdekelt. 

Súgó Még nincs hozzászólás.