Hazakerülés

            Mit ne mondjak, eléggé nyűgösen ébredeztem reggel, amikor is már etetőmben éreztem a friss széna illatát. Ám amikor felálltam mégis elklenálltam, az önitató felé pillantottam, majd ittam egy kis vizet, majd csak akkor kezdtem el enni.

            A szomszédos  boxban Daisy eléggé ügyetlenkedett, úgy viselkedett, mint egy kiscsikó. Alig tudott felállni, és hatalmasakat nyerített. Végül sikierült normálisan felállni, és hozzálátnia az evéshez. Miután behabzsoltam az ételt elég sok időt kellett hogy várjak arra, hogy csinálhassak valamit.

            Lindsay 8-9 óra fele lépett be az istállóba, legalábbis már előtte is bent volt, de nem nagyon nézett ránk. Először a közelebb lévő boxba, azaz Daisy boxába lépett be. A kanca eleinte rémülten horkantott, majd eszébe jutott, hogy ki is Lindsay. A lovászlány egy kötőféket rakott a kanca fejére, majd egy vezetőszár is a fejére került.

            Kivezette Daisy-t a boxából, majd kikötöte egy rúdhoz, közben a vállán a csutakolózacskó volt. Belépett a boxomba, majd én is kaptam a fejemre egy kötőféket, aminek horkantottam egyet. Nem tudom miért, csak úgy. Aztán az én kötőfékemre is csattolt egy vezetőszárat, majd kivezetett a boxból.

            Daisy-t „kiszabadította” majd minket egy karámféleséghez vezetett. Ott aztán újra kilettünk kötve a karámkerítéshez, bár már nem igazán zavart. Kivette a vakarót meg a kefét, majd először a kancát csutakolta le, majd engem. Aztán meg még ki is kaparta a patánkat. Elővett valami mütyürt, amit kattintott, majd mosolygott.

            Aztán berakott minket egy karámba, és újra kattintotta a mütyürt. Aztán elment.Elköszönt tőlünk, s eltűnt. Lehajtottam a fejem, majd legelni keszdtem unalmamban.

            Mérhetetlenül kezdtem el mindent unni. Untam a karámokat, untam a legelést, untam az evést, untam az állást, untam a csutakolást, untam a gondolkozást, untam az alvást, untam a mindent. Felnyerítettem, hátha sikerül felvonni magamra a figyelmet.

            Aztán hatalmas vágtába kezdtem, közben nagyokat bakolta. Daisy néha követett, de csak egy néha. Habár sosem voltam az a nagy vágtázós tipus, most mégis úgy éreztem, hogy az lenne a legjobb, ha vágtázok.

            Ha fáradtan ügettem, ha mégfáradtabb voltam akkor léptem, és még ha annál is fáradtabb voltam, akkor megálltam, és legeltem vagy ittam. De éreztem, hogy teljes mértékben tehetetlen vagyok.

            Miért kellett elraboljanak azok a disznó lótolvajok?! És miért nem mehettem vissza az eredeti lovardába?! S miért nem jön értem Anna?! Kész ennyi! Vagy Anna vagy senki! ELÉG! Szeretnék végre nyugalmat találni!

            Éreztem, hogy a gondolatban lévő dühöngés nem segített semmit, csak egész egyszerűen felfújtam magam. Ekkor vad vágtába kezdtem, és nagyokat bakoltam, ágaskodtam, kirugtam, és mindenkire sunyítani kezdtem. Tudtam, hogy most ha valaki ülne rajtam úgy esne le, hogy többé lóra sem ülnr.

            Láttam, amint a halálnyugodt Daisy furcsállva néz rám, ahogy az eddig teljes mértékben hidegvérű Release most hogy galoppozik. De nem zavart. Semmi sem zavart. Tudtam, hogy életemen többet rontani nem lehet. Ekkor...

            ...egy lószállító és egy kocsi gördült be a lovarda kapuján, majd leparkoltak. Anna és Tom Caston lépett ki a kocsiból. Örömömben azt se tudtam, hogy hoza ugorjak. Bár néha azt hittem, hogy csak örömömbe képzelődök. Felágaskodtam, majd nyerítettem Anna-nak, ám ő valami épületbe lépett be.

            Lehangoltan felhorkantottam, majd fejemet lehajtottam, és szomorúan egy fűcsomóra pillantottam. Ekkor kinyílt az ajtó.

            -Akkor vihetik is. – hallottam egy ismeretlen férfi hangját.

            -Hiszen ez kitűnő! Gyere, Anna. – mondta Tom.

            Hirtelen felkaptam a fejem, és Anna-ra szegeződött a tekintetem. Kezében kötőfékem volt, Tom kezében pedig Daisy-é. De legjobb barátom mintha most kissé tétovázott volna. Figyelte a férfit, ám Tom-ra mintha rá se hederítene.

            -Anna? Jösz? Útközben teljesen boldogan ugráltál most meg itt szomorkodsz, komolyan mondom. – mondta Tom.

            -Tessék Tom? Ja persze, megyek. – mondta Anna. Szomorúan rá pillantottam. Vajon már nem érdeklem?

            Belépett a karámba, majd rám rakta a kötőféket és a vezetőszárat, majd amlószállító felé vezetett. Nyomtam a fejemet a hasába, de ő csak kivett a zsebéből egy répát, és odaadta nekem. Én bár elfogadtam, valahogy rosszul éreztem magam. Bevezettek minket a lószállítóba, majd hamarosan az el is indult...

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.