Bármit, csak ezt ne!

Zselyke

    -Állj már meg te, csirkefogó! –kiáltottam nevetve lovamra, akinek most különösen vágtázós kedve volt. Ő engedelmesen megállt, majd én elmosolyogtam. Gallagher egy olyan ló volt, hogyha nem mondják neki, mit csináljon bármit csinál, de hogyha rászólnak rögtön engedemeskedik. Ezt szerettem benne, sosem volt az az engedetlenkedős tipus.
   Hirtelen egy sas repült el mellettünk, mire lovam megilyedt, és a hóval borított, gyönyörű helyen vágtázni kezdtem. Tudtam, hogy ez ilyenkor igen veszélyes, s ezért rögtön megfogtam. Ő most, életében először nem engedelmeskedett, csak futott tovább, már fáradtan az ismeretlenbe. Még a szokásos, hótól megszabadított helyről is letért, s csak vágtázott.

   -Könyörgöm, hagyd abba! –mondtam, s egy apró könycseppet észleltem az arcomon. Rettegtem attól, hogy nem fogjuk teljesíteni a terepet. A ló csak futott, a számára térdig érőnél is nagyobb hóba, el a félelemtől. Tudtam, hogy ő fél valamitől, s hátranéztem. A sas egyre inkább közelített felénk, és tudtam, hogy ő a madaraktól nagyon fél.
   Épp elakartam húzni a fejem, mikor hirtelen lejtést éreztem magamtól. Rögtön előrenéztem, és szeretett lovam egyre inkább fáradtabban, sérült lábbal ereszti el testét. Könycseppek százai cseppentek ki szememből, én pedig rögtön leugrottam róla.
   -Ne csináld ezt! Hagyd abba!-ordítottam sírva, ám lovam mintha tudná, hogy mit mondok és mit érzek csöppet sem dühös vagy félénk, sokkal inkább szomorú szemmel rámnézett, és kezdte egyre inkább elereszteni magát, mikor a sas elrepült fölötte. Hatalmasat nyerített, majd erőt gyűjtve magába felállt, és vágtázni kezdett.
-Ne fuss el! Várj meg! Gallagher! –ordítottam, és a ló hátranézett, majd nyerített, előre pillantott, és tovább ment. Lábaim nagyon fájtak, de utánna futottam. Egyre inkább hagyott lefele, fájdalmas nyerítéseket maga után hagyva, majd egy, hangos nyerítés kiemelkedett a többitől. Hatalmas volt, gyorsítottam, de nem volt erőm. Bevettem a kanyart, majd észrevettem összeesett lovamat, aki fájdalomtól küzködött fájó lábaival. Utolsó erőmmel mellé érkeztem.
   -Nyugodj le, nem lesz semmi baj. Nem súlyosak a sérülések. –mondtam, mit sem sejtve valódi sérüléseiről. Lovam szemeimet lassan behunyta, de én nem engedtem.
   -Könyörgöm, ne csináld ezt! Semmi bajod sem lesz, ne halj meg! –ordítottam, ám a ló lassan kezdte feladni a szolgálatot. Lassan simogatni kezdtem a fejét, sírva. Ő még egy utolsót nézet rám, majd hallkan nyerített egyet, mintha azt mondaná, ’Viszlát’. Meglöktem, de ő nem akart élni ezzel a fájdalommal. A könycseppek elérték testét, s arcomra egy csepp hó esett. Megszólaltam.

   -Bármit, csak ezt ne! 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.